Drámai halálozási adatok Portugáliában és Csehországban

portugália, koronavírus
Lisszabon, 2021. január 28. Betegeket szállító mentőautók várják, hogy bejussanak a lisszaboni Santa Maria Kórház intenzív osztályára 2021. január 28-án. Portugáliában ezen a napon ismét rekordot döntött a koronavírusos napi új fertőzöttek és halálesetek száma, valamint késlekedik az oltási kampány, ezért a parlament február közepéig meghosszabbította az országos karantént. MTI/EPA/LUSA/Mario Cruz
Vágólapra másolva!
Két európai uniós tagállam, Portugália és Csehország és szigorítani volt kénytelen a járványügyi korlátozásokon, mert drámai módon alakulnak a halálozási adataik, illetve a kórházak is egyre leterheltebbek a két országban. Portugáliában a vírus brit változata már olyan gyorsan terjed, hogy az új esetek felét teszik ki a lisszaboni térségben.
Vágólapra másolva!

Az írja a Magyar Nemzet, hogy Portugáliában a legmagasabb a halálozási arány az Európai Unióban. Az elmúlt két hét során rögzített adatok alapján az egymillió főre eső halálozások száma 247,5 az országban. Az ugyanezen időszak alatt bejelentett új koronavírusos esetek száma szintén kiugróan magas a portugáloknál: százezer lakosra nézve 1429,43.

– nyilatkozta a múlt vasárnap újból megválasztott portugál elnök. Marcelo Rebelo de Sousa bejelentette, hogy a járványügyi veszélyhelyzetet két héttel, február 14-ig meghosszabbítják. Az ország ezentúl minden olyan külföldi utazást is megtilt, amely nem alapvető fontosságú.

– tette hozzá az elnök.

A pénteki egészségügyi adatok szerint egy nap alatt 13 200 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, és 278 ember halt meg a betegség szövődményeiben.

Betegeket szállító mentőautók várják, hogy bejussanak a lisszaboni Santa Maria Kórház intenzív osztályára 2021. január 28-án. Forrás: MTI/EPA/LUSA/Mario Cruz

Csehországban is egyre romlik a járványügyi helyzet, a tizennégy napos adatok szerint 204,79 az egymillió főre jutó halálesetek száma, az új megbetegedések aránya ebben az időszakban pedig százezer lakosra vetítve 981,71 volt. Az országban pénteken 7982 új megbetegedést és 128 új halálesetet regisztráltak a koronavírussal összefüggésben - írja a lap.

A cseh kormány péntek éjféltől szigorított a koronavírus elleni óvintézkedéseken. Az új jogszabály tiltja a külföldi állampolgárok beutazását Csehországba, de ez nem vonatkozik az országban dolgozó vagy tanuló külföldiekre, valamint az indokolt családlátogatásokra.

Azúj intézkedésekkel a cseh kórházakra nehezedő nyomást szeretnék csökkenteni, mivel már egy hete állandóan hatezer körül mozog a kórházban kezeltek száma.

Egy 92 éves nő egy autóban kapja meg a koronavírus elleni védőoltást Prágában 2021. január 21-én. Forrás: AFP/Michal Cizek

Jan Blatný egészségügyi miniszter szerint

az óvintézkedéseket csak akkor fogják mérsékelni, ha a kórházi ellátottak száma háromezer alá esik, ilyen helyzet azonban legutóbb október közepén állt fenn.

Portugáliában a járvány kitörése óta 11 886, Csehországban pedig 16 072 ember halt meg a betegségben.

A borzasztó halálozási rátán kívül mindkét országot sújtja az Európa nagy részét érintő vakcinahiány is. Portugáliában a tervezettnél várhatóan két hónappal hosszabb ideig tart majd az oltási kampány első fázisa, mivel az ígért hárommillió adag oltóanyag fele érkezik csak meg márciusig. A tízmilliós országban eddig összesen 74 ezer embert oltottak be a Pfizer–BioNTech-vakcinával - írja a lap a Reutersre hívatkozva.

Nemrég Csehország egészségügyi minisztériuma is bejelentette, hogy vakcinahiány miatt egy hónappal kitolódik az oltási kampányuk azon része, amelynek során a nyolcvan év felettieket és az egészségügyi dolgozókat oltják be. Csehországban 17 600-ra tehető azok száma, akik a Pfizer–BioNTech vagy a Moderna oltóanyagának mindkét dózisát megkapták már - írja a Magyar Nemzet.