Amanda Ensing népszerű influenszerrel készített interjút a Newsmax, melyben arról kérdezték, hogy miért bontott vele szerződést a híres kozmetikai vállalat, a Sephora, valamint arról is szó esik, hogy miként kezdték el mocskolni Ensinget, amikor megtudták, hogy keresztény és konzervatív értékeket vall, sőt a nőt még fehér felsőbbrendűséggel is megvádolták, miközben édesanyja Puerto Ricó-i származású. 

Az 1,4 millió Instagram-követővel rendelkező Amanda Ensing sem úszta meg a radikális baloldal támadásait, miután kiállt a normalitás mellett. Korábban szerződést kötött egy kozmetikai vállalattal, a Sephorával, hogy népszerűsítse termékeit. 

Majd amikor Ensing politikai és vallási meggyőződéséről kezdett el beszélni az interneten, minden megváltozott, és elkezdték zaklatni őt, majd megszüntették a szerződését. A nő elmondta a Newsmaxnak adott interjújában, hogy 9 év alatt többször dolgozott együtt a céggel, most is elvégezte a munkát, mégis kiléptek a szerződésből, és azzal is fenyegették, hogy nem fizetik ki. 

Amanda Ensing egy posztjában leírta, hogy szerinte mi a különbség a baloldal és a jobboldal között, és a jobboldal mellé állt. A poszt után még megígérte a Sephora, hogy emiatt nem fogják diszkriminálni, azonban utána az interneten rengeteg támadást kapott.

Amanda EnsingForrás: AFP/2020 Getty Images/Frazer Harrison

Tavaly novemberben videót is készített Ensing arról, hogy mi vár Amerikára, beszélt a megosztottságról és arról is, hogy Donald Trumpot támogatja. Ekkor kezdték mocskolni őt, fehér szuprematistának, rasszistának, homofóbnak titulálva őt, és - idézet tőle -  azt mondták, hogy már nem vagyok latina. 

Erőszakkal fenyegették, teljesen egyedül maradt, és konzervatív, keresztény nézeteit támadták. 

A teljes beszélgetés ide kattintva érhető el.