Hogyan következett 1968 terrorjából a pedofília terjesztése?

Pendant la nuit d'émeutes du 10 au 11 mai 1968, ŕ Paris, au Quartier latin, des éléments des forces de l'ordre chargent tandis qu'une automobile flambe ŕ l'arričre plan. Police forces charge while a car burns in the background during the 10-11 May 1968 night of riots in the Latin Quarter in Paris during the May-June 1968 events. (Photo by - / AFP)

Miután kiderült, hogy a legfontosabb francia politikatudományi intézet, a Sciences-Po vezetője, a baloldali tudós, 1968 egyik jelképe, a 70 éves Olivier Duhamel éveken át rendszeresen megerőszakolta 14 éves nevelt fiát, Franciaországban egyre többet beszélnek 1968 szabadosságának és a pedofíliának az összefüggéséről. (Szó szerint zárójelben jegyezzük meg: az 1968-as diákmozgalmakhoz szintén kapcsolódó Elisabeth Guigou volt szocialista miniszterről kiderült, hogy Duhamel legközelebbi családi barátja. Ez annyiból érdekes, hogy éppen Guigou vezette a vérfertőzéseket vizsgáló bizottságot. Le kellett mondania.) Ennek apropóján írt Luc Ferry, 1968 egyik első, és valóban nagy hatású bírálója, Chirac egykori minisztere, a konzervatív filozófus egy kétségtelenül felkavaró cikket a Le Figaróban. Ebből kiderül: a baloldali szellemi terror, ami 1968 után a pedofíliát is támogatta, hogy próbált a partvonalon kívülre szorítani egy nagy francia filozófust, pusztán azért, mert mást gondolt, mint ő. Például nem gondolta, hogy helyes lenne kisfiúkat és kislányokat megrontani.

"Elfelejtettük, hogy „1968 szelleme" kedvező volt a pederasztia számára, s hogy „1968 szelleme" áldását adta René Schérer és Guy Hocquenghem tébolyára, amelyet 1976-ban a Co-ire című könyvükben is publikáltak." Így kezdi megdöbbentő írását Luc Ferry, majd később részletezi is, kikről is beszél.

(Bocsássuk előre: René Schérer 99 éves, azaz ma is élő francia filozófus, aki a hetvenes években élettársával, Guy Hocquenghemmel egyik vezetője volt az FHAR nevű mozgalomnak, magyarra nagyjából így lehetne fordítani: Forradalmi Akció Homoszexuális Frontja. Co-ire nevű írásukkal a pedofíliát védik. A nyolcvanas években kis híján börtönbe került az úgynevezett Coral-botrány miatt. Idősebb férfiakat vádoltak, hogy kisfiúkat erőszakoltak meg. Végül Schérer perelte be az ügyet feltáró vádlóit.)

"Egyértelmű, hogy a régi '68-asok most megpróbálják '68 májusának szellemét tisztára mosni azoktól a vérfertőző és pedofil képzetektől, amellyel az elmúlt hetek közéleti hírei is sajnos tele vannak.

Luc Ferry francia filozófus, aki Jacques Chirac második elnöksége idején oktatási miniszter is volt Forrás: AFP/Jean-Pierre Clatot

Csakhogy a történelmi igazság arra kötelez minket, hogy felidézzük: a boldog "68-as május bűvkörében és a kor kulturális baloldalát leginkább képviselő filozófusok áldásával

a pedofília akkoriban nemesi rangra emelkedett, amelyre Platón kora óta nem volt példa.

Amikor az 1970-es években a Libération és a Le Monde hasábjain megjelentek a pederasztiát dicsőítő petíciók, s amelyeket olyan kiváló elmék írtak alá, mint Foucault, Sartre, Beauvoir, Deleuze, Barthes vagy Chatelet, bárki, aki úgy döntött (volna), hogy nem írja alá a kiáltványt, azzal nézett szembe, hogy akár még ki is zárják az „igazi értelmiségiek", azaz a baloldali értelmiségiek klubjából: a Castro-pártiak, maoisták, Trockij-pártiak, de legalábbis a kommunisták köréből.

Elfelejtettük, hogy „1968 szelleme" kedvező volt a pederasztia számára, s hogy „1968 szelleme" áldását adta René Schérer és Guy Hocquenghem tébolyára, amelyet 1976-ban a Co-ire című könyvükben is publikáltak. (Co-ire latinul: „együtt menni", s ha ezt az igét a francia nyelvre vonatkoztatjuk és a francia ragozás szabályai szerint ragozzuk, akkor egyes szám harmadik személyben „coit", közösülést is jelenthet). A könyvet meztelen gyermekek fotóival illusztrálták, amelyekkel a gyermekek „elrablását" (családi, szülői körből kiemelését) proponálták és dicsőítették, mondván: egyetlen gyermek sem a szülők tulajdona (utalás Marx gondolataira),

minden felnőttnek joga, sőt kötelessége a gyerekeket kiemelni a szülők kezei közül, hogy felébreszthessék bennük a szexualitást, amelyet a burzsoázia elrejt előlük.

Schérer a műben kifejtette, hogy a burzsoá nevelés homályos és perverz, s ennek a burzsoá perverzitásnak a lényege, hogy az nem enged teret a pederasztiának.

Schérer – aki a Vincennes-i Egyetem egyik alapítója, s természetesen Deleuze, Châtelet, Lyotard, Foucault, Badiou és társai pártfogoltja, de a lista korántsem teljes, mert „68 szelleme" jóval több hangos szószólóval bírt – elmagyarázta, hogy az oktatási intézményekben hatályos burzsoá nevelési elvek hogyan süllyednek el a „perverzitásba", ami abból áll, hogy nem ad teret a pederasztia legminimálisabb formájának sem.

Mi azt állítjuk – írja – hogy az oktatási/nevelési rendszer torzult, perverz, de nem azért, mert az iskola falai között szexuális kapcsolatban állnak a tanárok és a diákok, hanem azért, mert a rendszer tagadja és kizárja az ilyen jellegű kapcsolatokat.

Igen, jól olvasták: a perverzió abban áll, hogy a pederasztia tilos mind az oktatásban, mind a családban is!

Olivier Duhamel, politológus, volt szocialista európai parlamenti képviselő, aki éveken át erőszakolta 14 éves nevelt fiát Forrás: AFP/Stephane De Sakutin

Ellenezni fogjuk, hogy a pedofília mindenhol jelen legyen, és igazunk lesz, mert ezenkívül nem ismerek semmilyen más ideológiát, amely ilyen hatékonyan terjed.

Bizarr, hogy ma úgy tűnik nekünk, hogy

abban a korban és közegben így gondolkodtak, s hogy sokáig az volt elítélendő, ha valaki a pedofíliát bírálta, s nem az, ha azt támogatta.

Ezek a kiváló professzorok belevetették magukat Freud elméletébe a gyerekkori szexualitásról, majd azt az abszurd következtetést vonták le, hogy a felnőttek dolga a gyerekekben a szexualitást felébreszteni. Vagy még azt is, hogy a felnőtteknek „tilos bármit is tiltani", vagy bármi miatt zavartatni magukat.

Elmagyarázták nekem, hogy semmit nem értettem meg az egészből, s hogy vakon és értetlenül sétáltam el a csodálatos emancipációs mozgalom mellett, amelyet Castro, Mao és Trockij is inspiráltak.

Daniel Cohn-Bendit, a „vörös Daniként" is ismert, korábban pedofilbotrányba is keveredett '68-as lázadó és balliberális politikus Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Arne Dedert

Napjainkban a petíció utolsó aláírói elismerik, hogy az egész nagy butaság volt. Ám legyen. De amikor 1985-ben Alain Renaut-val publikáltuk a „68 Szellemét", amelyben bíráltuk ennek a tébolyult bűnre hívásnak a filozófiai alapjait, éppen ők voltak azok, vagy a hozzájuk közel állók, akik minket az elsők között támadtak. Majdnem egy éven át nem tarthattam előadást konferencián, de még az Ulm utcai École normale-ban sem (felsőoktatási intézmény Párizsban), ahol pedig egy, a német idealizmust elemző kutatóközpont vezetésével voltam megbízva. Miért? Mert Foucault tanítványai vártak ránk, de nem bocsánatkéréssel, hanem baseballütőkkel!"

Persze, Foucault baseballütőitől még mindig félnek. Nézzük meg az elmúlt évtizedben feltűnt és az utóbbi évek talán legnagyobb francia íróját. Pierre Lemaitre-ről van szó, 50 éves elmúlt, mire sikeres lett. A Viszontlátásra, odafönt 2013-ban Goncourt-díjat kapott. Ez volt igazából az első szépirodalmi regénye. Egy trilógia első darabjáról van szó, utána jött - az egyelőre magyarul még nem olvasható - A tűzvész színei. Mintha Dumas írta volna. Szelíd, bölcs remekmű. Majd a trilógia záródarabja, a tavaly megjelent, gyönyörű Fájdalmaink tüköre.

Ha van olyan regény, ami a lehető legtávolabb áll 1968-tól, akkor a trilógia darabjai feltétlenül. Méltóságteljes, hagyományokhoz ragaszkodó művek, a két utolsó darabban már az irónia nyomai sem találhatók. Csak nyugodt szomorúság. Semmi ultraliberalizmus. A francia történelem az első világháborútól a másodikig. Semmi hatvannyolc.

És mégis. Pierre Lemaitre az interjúiban teljesít. Ott muszáj, ha már a műveiben azt akarja írni, ami őt érdekli. A La Croix-nak nemrégen adott egy nagyobb interjút. Azt mondta, hogy ő 1968 gyermeke. 1968-ot istenítette.

Nem akar Faucault baseballütőivel találkozni.