Brit gyógyszerfelügyelet: Rendkívül biztonságosak a Pfizer és az AstraZeneca oltóanyagai

koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, védőfelszerelés, oltás, vakcina, védőoltás, Petrinja, Horvátország
A koronavírus elleni oltás ingyenes, és a vakcinát az is megkapja, akinek nagyobb járuléktartozás miatt pénteken, vagy később érvénytelenítik a tajszámát (illusztráció).
Vágólapra másolva!
A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) pénteken közzétett hatástanulmánya szerint rendkívül biztonságos a koronavírus elleni nagy-britanniai oltási kampányban használt két vakcina, a Pfizer és a BioNTech, illetve az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű oltóanyaga.
Vágólapra másolva!

Az Oxfordi Egyetem oltóanyag-fejlesztő csoportjának igazgatója, Andrew Pollard professzor ugyancsak pénteken közzétett tájékoztatásában közölte, hogy az AstraZenecával együttműködésben kifejlesztett vakcina

hatékony a koronavírus nemrégiben Angliában azonosított variánsával szemben is.


A MHRA 16 oldalas oltásbiztonsági tanulmánya szerint, amely a január 24-éig beadott 6,9 millió első oltási dózis tapasztalatait veszi figyelembe, 22 820 visszajelzés érkezett enyhe mellékhatásokról.
A felügyeleti hatóság közölte: e jelentések kivizsgálása azt az eredményt hozta, hogy mindkét vakcina esetében hozzávetőleg 3 ezrelék - vagyis ezerből három - a beadott oltások számához mért, a vizsgálatok által kétséget kizáróan igazolt mellékhatások aránya.
A tanulmány hangsúlyozza, hogy

a mellékhatásokkal járó esetek elsöprő többségében is mindössze a szúrás helyén érzett izomfájdalom,

néha influenzaszerű tünetek, fejfájás, borzongás, fáradtságérzet, hőemelkedés, szédülés jelentkezett.

Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina Forrás: AFP/Str

A gyógyszerfelügyeleti hatóság a vizsgálati jelentésben kiemeli azt is, hogy ezek a mellékhatások az emberi szervezetben kialakuló normál immunreakció velejárói, csaknem minden egyéb oltásfajta beadása esetén jelentkeznek, és rendszerint egy-két nap alatt elmúlnak.
A tanulmány hangsúlyozza: a Pfizer/BioNTech-vakcina esetében korábban jelzett súlyos allergiás tünetek részletes kivizsgálása azt mutatja, hogy az ilyen reakciók rendkívül ritkák,

százezer beadott dózisonként egy-két ilyen esetről érkezett bejelentés.

Mindezek alapján egyértelmű, hogy a koronavírus okozta Covid-19-betegség és a vele járó súlyos szövődmények kialakulásának megakadályozásával

a koronavírus elleni oltások beadásának előnyei messze túlmutatnak bármelyik ismertté vált mellékhatáson

- fogalmaz az MHRA pénteken ismertetett oltási hatástanulmánya.

Az Oxfordi Egyetem oltóanyag-fejlesztő csoportjának igazgatója, Andrew Pollard által ugyancsak pénteken közzétett hatásvizsgálati jelentés azt emeli ki, hogy az AstraZeneca gyógyszergyárral közösen kidolgozott, ChAdOx1 nCoV-19 nevű vakcina

hasonló hatékonysággal alkalmazható a néhány hete Angliában feltűnt, B.1.1.7 jelzésű új koronavírus-variánssal szemben, mint a járványt okozó SARS-CoV-2 koronavírustörzs egyéb, korábban azonosított változatai ellen.

Egy nő távozik a közép-angliai Birminghamben az oltóközpontból, miután megkapta a vakcinát 2021. január 21-én Forrás: AFP/Darren Staples

Az először Délkelet-Angliában kimutatott új variáns a vizsgálatok szerint 30-50 százalékkal - egyes korábbi, azóta jórészt korrigált becslések szerint

30-70 százalékkal - fertőzőképesebb, mint az először kimutatott vírusvariánsok.


Pollard professzor és Mene Pangalos, az AstraZeneca kutatási alelnöke a héten tartott közös online sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy várhatóan még az idén,

valószínűleg őszre elkészül a koronavírus elleni oltóanyag új generációja,

amely az újonnan felbukkanó vírusvariánsok ellen még nagyobb hatékonysággal használható.
A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testülete (SAGE) pénteken közölte, hogy most már egyértelműen

a nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének lassulását mutatja az R reprodukciós jelzőszám,

amely országos átlagban jelenleg 0,7 és 1 között van. Ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan 7-10 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést.

Az Oxford/AstraZeneca-vakcina Forrás: AFP/Geoff Caddick

Az új, 0,7-1-es becslés a SAGE számítási módszertana alapján azt valószínűsíti, hogy a naponta bekövetkező új fertőzések száma országszerte 0,2 és 0,5 százalék közötti mértékben csökken.

Londonban, a nagy-britanniai járvány korábbi gócpontjában jelenleg 0,6-0,8 az R mérőszám.
Ez a legalacsonyabb regionális nagy-britanniai reprodukciós becslési sáv, és azt mutatja, hogy a brit fővárosban minden nap 4-8 százalékkal csökken az előző 24 órához mérve az új koronavírus-fertőzések száma.