Agyonverte párja 3 éves kisfiát egy francia férfi, a nő véletlen szólta el magát segélyhívás közben

Vágólapra másolva!
Börtönbe kerül egy francia pár, miután a férfi halálra verte a nő hároméves gyerekét. A gyereket hónapok óta bántalmazta a férfi, a nő sosem jelentette a rendőrségen, véletlenül szólta el magát, amikor a mentőket hívta.
Vágólapra másolva!

A 28 éves Loïc Vantal 20 év börtönbüntetést kapott, amiért halálra verte a hároméves Tony-t 2016 novemberében, Reimsben.

A kisfiú anyja, Caroline Létoile akkor 19 éves volt, ő hívta a mentőket. Annyit mondott, a kisfia eszméletlen.

Amíg várakoztatták, a nő a párjához beszélt, nem tudta, hogy rögzítik a hívását:

Amikor a mentők kiérkeztek, már csak a gyerek élettelen, sérülésekkel borított testét találták meg. Aznap éjjel a kórházban halottá nyilvánították.

A rendőrök kikérdezték a férfit, aki beismerte, hogy többször is megütötte a gyereket a három hónap alatt, amióta ismeri a nőt.

A férfit halálhoz vezető szándékos erőszak miatt elítélték pénteken, 20 évet kapott - írja a BBC.

A tárgyaláson a bíró megkérdezte a nőt, miért nem jelentette a rendőrségnek, hogy a párja rendszeresen bántalmazza a fiát. A nő azt felelete, hogy segítséget akart kérni, de nagyon félt. Ő három év börtönbüntetést kapott, amiért nem jelentette be a fizikai bántalmazást.