A szankciók sem tartják vissza az észak-koreai atom- és rakétaprogramot

politics Horizontal
Alig három hónap után ismt katonai díszszemlét tartottak Phenjanban
Vágólapra másolva!
Észak-Korea a nemzetközi szankciókat megsértve folytatta atom- és rakétaprogramját 2020-ban - áll abban a bizalmas jelentésben, amely hétfőn került az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. Minderről a Reuters brit hírügynökséget egy ENSZ-diplomata tájékoztatta.
Vágólapra másolva!

A szankciók betartását ellenőrző független szakértők éves jelentése szerint Észak-Korea hasadóanyagot termelt, korszerűsítette ballisztikus rakétáinak infrastruktúráját és továbbra is megpróbál atom- és rakétaprogramjához külföldről anyagot és technológiát beszerezni.

Három hónapon belül két katonai díszszemlét is tartottak Phenjanban Forrás: AFP/KCNA

A jelentés készítői megjegyezték, hogy tavaly a kommunista diktatúra katonai díszszemléken rövid és közepes hatótávolságú rakétákkal, továbbá tengeralattjáróról indíthatókkal és interkontinentális ballisztikus rakétákkal parádézott. Atomkísérleteket ugyan nem végzett, és ballisztikus rakétákat sem tesztelt, de Phenjan közölte, hogy előkészületeket tesz ballisztikus rakétákhoz új robbanófejek és taktikai atomfegyverek fejlesztésére.

Észak-Korea ENSZ-képviselete egyelőre nem reagált a Reuters kérésére, hogy kommentálja a jelentést.