Indiai gleccserszakadás: eddig 28 halott, 150 embert még keresnek

india, gleccserszakadás
Reni, 2021. február 9. Egy áldozat holttestét viszik mentők a Dhauliganga folyó megsérült vízi erőművénél, a Csamoli körzetben fekvő Reni falunál 2021. február 9-én, miután február 7-én a himalájai Nanda Devi gleccser egy része leszakadt, ezzel árvizet idézett elő, amely egy vízierőmű gátját átszakította, egy másikét pedig megrongálta, az észak-indiai Uttarakhand államban. Legalább 31 ember életét vesztette, 165 pedig eltűnt. MTI/EPA/Radzsat Gupta
Vágólapra másolva!
Ahogy arról hétfőn az Origo is beszámolt, lavinát és villámárvizet okozott egy gleccserszakadás az indiai Uttarakhand államban egy vízi erőműnél. A halálos áldozatok száma eddig 28, 150 embert pedig eltűntként tartanak nyilván. Két több kilométeres alagútban ragadt több ember is - vélhetően az erőművek alkalmazottjai -, őket próbálják a hatóságok kimenteni. 
Vágólapra másolva!

Az indiai helyi és állami katasztrófavédők legalább 35 embert próbálnak kimenteni, akik olyan alagutakban ragadtak, melyeknek a bejáratait eltömítette a lezúduló föld, illetve sziklák.

Egy videó, ahogy az ár áttöri az egyik gátat:

A kisebb alagútból eddig 12 munkást mentettek ki a BBC szerint. Trivendra Singh Rawat, az állam főminisztere azt nyilatkozta, hogy próbálnak utat fúrni a bajba jutottakhoz, hogy kötélen keresztül el tudják érni őket.

A katasztrófavédőknek, akik bejutottak az alagútba, vissza kellett fordulniuk a rengeteg víz és felhalmozódott törmelék, iszap miatt. A bent ragadt munkásokkal semmilyen kapcsolat nincs vasárnap óta, és azt sem lehet tudni, hogy az alagútban hol vannak és együtt vannak-e.

Egy áldozat holttestét viszik mentők a Dhauliganga folyó megsérült vízi erőművénél, a Csamoli körzetben fekvő Reni falunál 2021. február 9-én, miután február 7-én a himalájai Nanda Devi gleccser egy része leszakadt, ezzel árvizet idézett elő, amely egy vízierőmű gátját átszakította, egy másikét pedig megrongálta Forrás: MTI/EPA/Radzsat Gupta

A mentőcsapatok markológépekkel és lapátokkal próbálják az alagút bejáratát megtisztítani. Az egyik túlélő a kórházban nyilatkozott a történtekről.

Az államnak ezen a részén nem először fordul elő földcsuszamlás és árvíz. 2013 júniusában nagyjából 6000 ember hallhatott meg az utóbbi évtizedek legsúlyosabb monszun esőzései következtében.