Újabb 30 napra meghosszabbították a veszélyhelyzetet Romániában

Románia, Bukarest, COVID-19, koronavírus, vakcina, védőoltás, oltóközpont
Egy bukaresti kórházban a védőoltások beadására készül a személyzet 2021. január 20-án.
Vágólapra másolva!
Románia újabb 30 napra meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, érvényben marad az éjszakai kijárási tilalom, és továbbra is korlátozzák a gyülekezést.
Vágólapra másolva!

A péntektől hatályba lépő kormányhatározat csütörtökön jelent meg a hivatalos közlönyben.
A járványügyi intézkedéseket az országos operatív törzs (CNSU) szerdai határozata részletezte. Ebből kiderül, hogy

minden korábbi megszorítás érvényben marad.

Ez azt jeletni, hogy közterületen - zárt térben és a szabadban is - mindenütt kötelező védőmaszkot viselni, tilos magánünnepségeket, társas összejöveteleket tartani, hat embernél több nem gyülekezhet az utcán, az üzleteknek legkésőbb 21 órakor be kell zárniuk, éjszaka 23 és 5 óra között pedig országos kijárási tilalom van érvényben.

Az egészségügyi személyzet az egyik bukaresti oltóközpontban Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

A vendéglők, mozik, színházak, koncerttermek működését továbbra is a helyi hatóságok korlátozzák

az újabb (az utolsó 14 napon diagnosztizált) fertőzések lakossághoz viszonyított arányának függvényében. Ha a fertőzési ráta nem éri el az 1,5 ezreléket, akkor a férőhelyek 50 százalékával, ha pedig 1,5 és 3 ezrelék között van, kapacitásuk 30 százalékával működhetnek, de legkésőbb 23 órakor be kell zárniuk.

A 3 ezrelék feletti fertőzési rátájú településeken a vendéglátóhelyeket nem szabad kinyitni, kivételt a szállodák és panziók éttermei képeznek, amelyek csak az ott elszállásolt vendégeket szolgálhatják ki.

A csütörtöki országos jelentés szerint az utóbbi napon újabb 2644 embernél mutatták ki a koronavírust Romániában, és 65, koronavírussal fertőzött beteg halt meg - mindkét adat nagyjából megfelel az utóbbi két hét átlagának.

Romániában eddig 755 ezer embernél mutatták ki a vírust, közülük csaknem 35 ezer jelenleg is fertőző,

19 200 pedig meghalt. A kórházakban ápolt fertőzöttek száma 7089-re, az intenzív osztályon ápolt súlyos eseteké pedig 958-ra csökkent.