Dél-Koreába menekült Észak-Koreából egy férfi

Katonák az Észak-Koreával határos dél-koreai Hwacheonban.
Vágólapra másolva!
Menedékkérelmet nyújtott be kedden Dél-Koreában egy férfi, akinek sikerült átszöknie az Észak-Koreával közös, szigorúan őrzött határon - közölték katonai tisztségviselők Szöulban.
Vágólapra másolva!

A dél-koreai hadsereg szerint a biztonsági kamerák felvételén látható, amint a férfinak sikerült átjutnia a határon a két ország keleti partja mentén.

A szöuli fegyveres erők közlése szerint körülbelül három óráig tartott, míg megtalálták.

Katonák az Észak-Koreával határos dél-koreai Hwacheonban. Forrás: AFP/Yonhap

Azt nem erősítették meg, hogy a férfi észak-koreai állampolgár, azt sem tudni, hogy civil vagy katonaszökevény.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint

az illető 20-30 év közötti, és közölte, hogy Dél-Koreában akar maradni.


Dél-Koreát négy kilométer hosszú ütköző zóna választja el Észak-Koreától, és a két ország jogilag a mai napig hadban áll egymással, mert a koreai háború végén, 1953-ban csak tűzszüneti megállapodás született, békeszerződés nem.