A spanyolok karanténba küldik a Brazíliából és Dél-Afrikából érkezőket

Spanyolország, Madrid, COVID-19, koronavírus
Tömeges tesztelésre várakoznak az emberek Madridban 2021. január 21-én.
Vágólapra másolva!
Spanyolország karanténkötelezettséget vezet be a Brazíliából és Dél-Afrikából beutazók számára - jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter szerda esti sajtótájékoztatóján Madridban.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető elmondta: annak érdekében, hogy elkerüljék a koronavírus új variánsainak intenzív terjedését,

az említett országokból akár átszállással érkezőknek tíz napot karanténban kell tölteniük.

Spanyolországban a brazil vírusmutációból két, a dél-afrikai változatból hat esetet diagnosztizáltak eddig - részletezte, hozzátéve, hogy a brit verziót 613 fertőzöttnél azonosították.

A dél-európai ország korábban már több korlátozó intézkedést hozott a Brazíliából és Dél-Afrikából érkezőkkel szemben: csak a spanyol és andorrai állampolgárokat, illetve az érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldieket engedik be, akiknek 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell bemutatniuk. Emellett a repülőtéren antigéntesztet is elvégeznek rajtuk.
A karanténkötelezettségről szóló rendelet életbelépésének ideje még nem ismert, mert az illetékes bíróság jóváhagyására vár.

Madrid, 2021. január 27 Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Burak Akbulut

Az egészségügyi miniszter kiemelte, hogy tovább csökken a koronavírus terjedése Spanyolországban,

százezer emberből átlagosan 350-en fertőzöttek.

Egy hete számuk 540 volt.

A koronavírus elleni oltás első dózisát mintegy 2,7 millióan kapták meg, mindkét adagot pedig 1,1 millióan. Spanyolországba eddig 3,6 millió dózis oltóanyag érkezett - mondta.

Carolina Darias beszámolt arról, hogy a Pfizer/BioNTech-vakcinából áprilistól kezdve további 20,8 millió adag érkezik az Európai Unió és a gyógyszergyár közötti új megállapodásnak köszönhetően.
A spanyol kormány korábbi közlése szerint

a vásárlás vakcinánként 15,5 euróba, összesen 322,4 millió euróba kerül.

A szállítás ütemezése a második és harmadik negyedévben 7,8-7,8 millió, az utolsó negyedévben 5,2 millió oltóanyag lesz.

Februárban viszont a korábban várt 4 millió adag helyett 3,8 millió érkezik, mert a Moderna gyógyszergyár arról tájékoztatta a spanyol kormányt, hogy csak

a tervezett mennyiség mintegy felét, 200 ezer adagot tud szállítani gyártási nehézségek miatt.

Egyúttal ígéretet tett arra, hogy márciusban pótolja az elmaradt tételeket.

A tárcavezető ezzel kapcsolatban ismét elmondta: tisztában voltak azzal, hogy az első negyedévben csak korlátozott mennyiségben áll majd rendelkezésre vakcina.

Véleménye szerint áprilistól felgyorsul az oltások üteme, ezért az oltási stratégiában már meghatározták, hogy a prioritást élvező csoportok után kor szerint haladnak tovább az idősektől a fiatalok felé.

A cél az, hogy március végére a nyolcvan év felettiek 80 százaléka be legyen oltva - jegyezte meg.

Kitért arra, hogy mivel az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár vakcinájának alkalmazásánál 55 éves korhatárt vezettek be, ezért a 45 és 55 év közöttiek oltását akkor kezdik meg a vakcinával, ha befejeződik a fertőzésveszélynek kitett szakmai csoportok, például rendőrök, tanárok oltása.