Szlovákia nagy mennyiségű orosz vakcinát vásárol

oltás, védőoltás, Szputnyik V, Oltás Szputnyik V vakcinával, 2021, galéria
Eger, 2021. február 19. Az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag ampullái az egri Markhot Ferenc Kórházban 2021. február 19-én. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Igor Matovic szlovák miniszterelnök a kormány előző esti ülésén hozott döntésnek ellentmondva pénteken azt mondta, Szlovákia mégiscsak vásárol a koronavírusos betegség elleni Szputnyik V orosz oltóanyagból.
Vágólapra másolva!

Sajtóértekezletén a miniszterelnök hozzátette, hogy megállapodott Oroszországgal kétmillió adag Szputnyik V vakcina június végéig történő szállításáról.

- magyarázta.

Csütörtök esti ülésén a koalíciós kormány még elutasította az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyásával nem rendelkező orosz vakcina beszerzését. A beszerzést Matovic és pártja, a koalíciót vezető OLaNO javasolta, de az ehhez szükséges határozatot megvétózta az egyik koalíciós partner, az Emberekért párt. Veronika Remisová miniszterelnök-helyettes, az Emberekért elnöke azt mondta, ragaszkodnak ahhoz, hogy Szlovákiában ne oltsanak olyan vakcinával, amelyet nem hagyott jóvá az EMA.

Egyre többen szeretnék beoltatni magukat Szlovákiában Forrás: MTI/Komka Péter

Pénteken azonban Remisová már úgy nyilatkozott, hogy az OLaNO-hoz tartozó egészségügyi miniszternek, Marek Krajcínak a jelenlegi törvényi helyzetben a kabinet jóváhagyása nélkül, saját hatáskörben is joga van oltóanyagok alkalmazásáról dönteni. Matovic kormányfő szintén arra bátorította miniszterét, hogy - amint azt más, még nem regisztrált gyógyszerekkel is megtették - engedélyezze a Szputnyik V alkalmazását. A beszerzést a szlovák közegészségügyi hivatal (UVZ) is támogatásáról biztosította.

A miniszterelnök bírálta az orosz vakcina előző napi elutasítását, rámutatva arra, hogy

a Szputnyik V alkalmazását a szomszédos Magyarország mellett további 29 ország engedélyezte már.

Az oltási kampány szlovákiai helyzetével kapcsolatban azt mondta, hogy az Európai Unió országai vesztésre állnak a koronavírus-járvánnyal szemben, az uniós beszerzésű oltóanyagok késedelmes szállítása miatt.

Matovic kitért az AKO közvélemény-kutató intézet egyik felmérésére is, amely szerint növekszik a szlovákok hajlandósága, hogy beoltassák magukat a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírus ellen.

Szlovákia jelenleg a koronavírus-járvány rendkívül erős második hullámával szembesül, és az összlakosságra számított halálos áldozatok számában az első helyre került a világon. A kórházak egyre inkább súlyos orvos- és nővérhiánnyal küzdenek. A kórházakban kezelt betegek száma szerdán 3900 körül volt, közülük több száznak az állapota súlyos, 328 ember lélegeztetőgépre szorul.

Csütörtökön Ausztria, Lengyelország és Magyarország is felajánlotta segítségét Szlovákiának a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.