Hatórányi úszással sikerült megkerülnie egy észak-koreai szökevénynek a világ egyik legszigorúbban őrzött határát, amely a jogilag jelenleg is hadban álló két Koreát választja el egymástól - derül ki egy szöuli illetékes szerdai nyilatkozatából.

A vakmerő és sikeres szökési kísérlet miatt az ellenzék és a sajtó össztüzet zúdít a szöuli kormányra, miután kiderült, hogy a hadsereg annak ellenére nem vette őrizetbe a férfit, hogy több biztonsági kamera észlelte, és a behatolás során nem is egy riasztó jelezte a határsértést, majd miután észlelték, újabb három óra kellett, hogy elfogják. A sajtójelentések szerint a huszonéves férfi Dél-Korea keleti partjánál, Koszongban ért partot. Aludt, amikor rátaláltak.

Feltehetően hat órán át úszott, bélelt mellényt viselt a búvárruha alatt, és uszonyokat is használt. Valószínűsíthető, hogy ezeknek köszönhetően nem hűlt ki és tudott a felszínen maradni" - nyilatkozott szerdán a dél-koreai vezérkar egyik illetékese.

A férfi elfogása után közölte a dél-koreai hatóságokkal, hogy disszidálni akar. A hadsereg elismerte, hogy a férfi azért juthatott be így az országba, mert a katonák nem teljesítették az előírásokat.

Az 1953-ban fegyverszüneti megállapodással lezárt koreai háború óta mintegy 30 ezer ember szökött át a kommunista Észak-Koreából Dél-Koreába. Túlnyomó többségük azonban nem a szigorúan őrzött demilitarizált övezeten hatolt át, hanem Kínán keresztül jutott el Dél-Koreába.