Börtönlázadás tört ki három ecuadori börtönben hétfő késő este, az összecsapásokban több mint 60 fogoly halt meg - közölték kedden a hatóságok. A lázadást rivális bandák szervezték, hogy átvegyék az irányítást az intézmények felett.

Edmundo Moncayo, az ecuadori börtönök igazgatója azt mondta, hogy a három börtönben zajló lázadást 800 rendőrnek sikerült levernie, az intézményekben pedig még mindig megerősített a rendőri jelenlét. A behurcolt tárgyakat is fokozottan ellenőrzik, hogy ne kerülhessenek fegyverek vagy robbanószerek a rabokhoz  - írja az AP News.

Az ecuadori Cuenca börtönForrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Dario Ordonez

Az igazgató hozzátette, rivális bandák szították a lázadást, hogy átvegyék az irányítást a börtönökben. A bandák brutális módon bántak el a rabokkal: többeket lefejeztek vagy megcsonkítottak. Cuenca börtönében 33-an, Guayaquilban 21-en, Latacungában pedig 8-an haltak meg.

Ezek a legnagyobb és legzsúfoltabb helyek.

A portál felidézi, hogy az utóbbi években számtalan hasonló lázadás tört ki az országban, ahol egyébként túlzsúfoltak a börtönök. Összesen 27 ezer fogvatartottnak lenne hely, de legalább 38 ezer ember van bezárva.