Szlovákiában március 19-ig érvényben lesz a koronavírus-járvány miatt elrendelt vészhelyzet - a szlovák kormány február elején hozott döntését pénteken hagyta jóvá a pozsonyi parlament.

A 150 tagú testületben a szavazáskor jelen lévő 118 képviselő közül 83-an támogatták a kormány javaslatát, 35-en pedig ellene szavaztak. 

A Szlovák Nemzeti Tanács épülete PozsonybanForrás:Shutterstock

 A vészhelyzetet február 6-án harmadszor hosszabbította meg negyven nappal az Igor Matovic vezette szlovák koalíciós kabinet, a hatályos alkotmánytörvény alapján. A kormány döntését utólag a parlamentnek is jóvá kell hagynia, legkésőbb húsz nappal a döntés hatálybalépését követően.

A szavazás eredménye bizonytalan volt, mert az ellenzéki pártoknak nem tetszett a kivételes jogi helyzet meghosszabbítása, és sokáig a kormánykoalíció képviselői között sem volt egyetértés ebben a kérdésben.

A szlovák parlament ülésterme (korábbi fevétel).Forrás: MTI/EPA/Pavel Neubauer

A szlovák kormány a vészhelyzet meghosszabbítását az egyre romló járványhelyzettel indokolta. Az egészségügyi minisztérium kimutatása szerint az új koronavírus okozta Covid-19 kórral összefüggő eddigi halálesetek száma már megközelítette a hétezret, a kórházakban kezelt betegek száma pedig meghaladja jelenleg a 3900-at az 5,4 millió lakosú országban.

Tömeges tesztelés Pozsonyban 2020. október 31-én.Forrás: AFP/Vladimir Simicek

A vakcinahiány miatt problémák vannak az oltásokkal is, ezt a folyamatot ezért egy hétre leállították. Igor Matovic kormányfő csütörtökön Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy Pozsony tárgyalásokat folytat uniós partnereivel a koronavírus elleni vakcinák kölcsönzéséről. A szlovák kormány ezzel szeretné áthidalni az átmenetinek tűnő vakcinahiányt.