Miközben a német tengeralattjárók majdnem térdre kényszerítették Nagy-Britanniát az atlanti csata első éveiben, az U-505 volt a német flotta szégyene, mert mint támadóegység majdnem teljesen csődöt mondott. A kezdeti pár hónap után éveken át teljesen sikertelenül hajózgatott az Atlanti-óceánon, és csak a bajt hozta saját magára. Az egyik parancsnoka az egyetlen német tengeralattjáró kapitány volt 1939 és 1945 között, aki a tengeren lett öngyilkos. Az U-505 volt az első U-boot, amelyet a szövetségesek épségben megkaparintottak, mert a legénységnek még a saját hajóját sem sikerült elsüllyesztenie. A lúzer tengeralattjáró egyedül a repülőgépek elleni harcban ért el abszurd sikert, igaz, teljesen véletlenül. A hajót bombázó szövetséges gépek közül ugyanis az egyik saját magát semmisítette meg, amikor a béna U-bootra támadt.

Az U-505 joggal érdemelte ki a legbénább tengeralattjáró címet, pedig nem is indult annyira rosszul a hajó karrierje. Első parancsnoka, Kapitänleutnant Axel-Olaf Löwe 1941-ben, a hajógyári próbák és a legénység kiképzése után három bevetésen hét hajót süllyesztett el, bár mint majd azt nemsokára olvashatják, ezek nem voltak éppen igazi, értékes célpontok. És, persze, a hét találattal messze járt az ászok rekordjaitól - Günther Hessler kapitány három bevetésen huszonegy elsüllyesztett hajót mondhatott magáénak, és ezzel is csak a huszonegyedik volt a ranglistán. De azt senki nem gondolta volna, hogy a biztató kezdet után az U-505 évekig tartó szerencsétlenkedést produkál majd.

A lúzer U-boot az amerikai mentőcsapat tagjaival a fedélzeten

A pechszéria akkor kezdődött, amikor Löwe 1942. július 22-én megtámadta a 110 tonnás SS Roamar nevű kolumbiai schoonert a Karib-tengeren. A német legénység tisztában volt azzal, hogy a vitorlás egy semleges ország hajója volt, ezért gyorsan akartak végezni vele. A fedélzeti ágyúból két lövést adtak le a fából készült hajóra, amelyből a német szemtanúk szerint „csak szilánkok maradtak". Hans Göbler gépész később erről azt mondta, hogynem hagyhattunk bizonyítékot a semleges hajó elleni támadásról, ezért kellett szétlőnünk.Az U-505 másnap folytatta a semleges vitorlások elleni háborúját, és elsüllyesztette a szintén kolumbiai, 153 tonnás SS Urious-t. Ennek a legénységéből tizenhárman meghaltak.

Amit Löwe nem tudhatott: az első kolumbiai áldozata egy helyi diplomata tulajdona volt, és ez a támadás hozzájárult ahhoz, hogy Kolumbia hadat üzenjen Németországnak. A kolumbiai kormány már addig is a szövetségeseket támogatta, pl. megengedte az amerikai csapatok állomásoztatását az országban, és a Pearl Harbor-i támadás után hadba lépett Japán ellen. Az U-505 vitorlások elleni akciói és más német tengeralattjáró-támadások nyomán azonban betelt a pohár Bogotában. A Harmadik Birodalomnak, persze, voltak nagyobb problémái is, mint a kolumbiai hadüzenet, de ez az U-505 lúzer mivoltán nem változtatott.

Löwe a kolumbiai-német háború kirobbantása miatt, annak rendje és módja szerint el is vesztette az U-505 parancsnokságát. Utódja, Kapitänleutnant Peter Zschech még rosszabbul járt. 1942. november 10-én, az első bevetésén, egy brit tengeri járőrgép eltalálta egy 110 kilós bombával a dél-amerikai partoknál. A toronyban egy tiszt meghalt, egy súlyosan megsebesült, ráadásul a robbanás leszakította a talapzatáról a légvédelmi gépágyút, és feltépte a nyomásálló hajótestet is. A gépházat elöntötte a víz, ezért Zschech kiadta a parancsot a hajó elhagyására. A gépészek Otto Fricke főmérnök vezetésével azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy legalább próbálják megfoltozni a sérüléseket. Végül két hétig tartó munkával, ami alatt megúszták, hogy felfedezzék a hajót, sikerült annyira összefércelni az U-505-öt, hogy csökkentett sebességgel elindulhattak Európa felé. A sebesült tisztet útközben átadták egy ún. fejőstehén tengeralattjárónak, majd újabb három hét után megérkeztek az európai partokra. A lorienti német bázison aztán hat hónapig tartott a lúzer U-boot hajógyári javítása.

Az U-505 1943. július 1-jén indult az ötödik bevetésére. Ebben sem volt sok köszönet, ha csak az nem, hogy a hajó túlélte három brit torpedóromboló 30 órás támadássorozatát. A peches tengeralattjáró 13 nap után visszavánszorgott a franciaországi kikötőbe, ahol újabb javítás várt rá.

Az U-505 következő négy bevetése ismét csúfosan végződött. Minden egyes esetben, egyetlen trófea nélkül, alig néhány nap elteltével visszafordult. Hol az elektromos rendszer hibásodott meg, hol lyukat találtak a dízelmotorok üzemanyagtartályán, hol pedig a rosszul rögzített szegecsek okoztak vízbetöréseket. A helyzet odáig fajult, hogy az utolsó bevetés után ez a felirat fogadta a peches tengeralattjárót a kikötőben: üdvözlünk benneteket a ti igazi vadászterületetekenVagyis a dokkban. Az egyre növekvő tengeralattjárós veszteségek közepette pedig kezdett terjedni egy vicc a kapitányok között: „egyvalaki minden körülmények között visszatér: Zschech."

És akkor következett a tizedik bevetés. A lúzer U-boot 1943. október 9-én futott ki Lorientből. Október 24-én brit rombolók támadták mélységi bombákkal az Azori-szigetek térségében. Zschechnek ez sok volt. Az egykor sztárként indult kapitány a legénység szeme láttára főbe lőtte magát. Paul Meyer elsőtiszt átvette a parancsnokságot, és hazavezette a hajót. Utóbb kiderült, hogy a tengeralattjáró gyakorlatilag nem sérült meg a britek támadásában.

Újabb parancsnok érkezett, és újabb bevetés következett, ezúttal egy ún. farkasfalka részeként. Gondolom, kitalálják, hogy a lúzer U-boot itt sem küldött a tenger fenekére egyetlen szövetséges hajót sem. De legalább megmentették a britek által elsüllyesztett, T-25 jelzésű német torpedóhajó 33 matrózát 1943. december 28-án.

Az U-505-öt a tizenkettedik bevetésén érte utol a végzete. 1944 júniusában az Ultra kódfejtői azt olvasták a német flotta titkosított üzeneteiben, hogy tengeralattjárókat vezényeltek a Zöldfoki-szigetek közelébe. Az amerikai haditengerészet a Guadalcanal repülőgép-anyahajót és öt rombolót küldött a térségbe. A harccsoport az afrikai partoktól 280 kilométerre a szonár (akkori nevén ASDIC) jelzései alapján bukkant rá a lúzer U-bootra, amely az anyahajó orrától alig 800 méterre lopakodott a víz alatt.

Az anyahajó teljes sebességgel elkanyarodott a szonárkontakttól, és torpedóvetőket illetve vadászgépeket indított az U-505 ellen. A Chatelain romboló is olyan közel volt az U-505-höz, hogy mélységi bombákkal nem is tudta támadni, ehelyett a Hedgehog (Sündisznó) nevű, előretüzelő vízibomba rendszerrel lőtte. Lange kapitány úgy ítélte meg, hogy az U-boot súlyosan megsérült, ezért bejelentette a legénységnek, hogy a felszínre viszi a tengeralattjárót, ahol azonnal meg kell nyitni a fenékszelepeket, majd el kell hagyni a hajót. Az U-505 alig 7 perccel a támadás megkezdése után a felszínre emelkedett az amerikai egység kellős közepén, mire mind az öt romboló és levegőben levő összes repülőgép tüzet nyitott rá. A német matrózok a vízbe ugrottak, és várták a mentést, illetve hogy a tengeralattjárójuk elsüllyedjen.

Az U-505 ehelyett körbe-körbe hajózott, a motorokat ugyanis elfelejtették leállítani, a kormány pedig az utolsó kiadott parancs szerinti irányban beragadt, és bár a tengeralattjáró tatja erősen lefelé merült a vízben, esze ágában sem volt elsüllyedni. Az amerikai parancsnok, Daniel Gallery ellentengernagy „tüzet szüntess"-t vezényelt, és rádión kiadta az utasítást: „el akarom foglalni ezt a szarházit!". Így esett, hogy miközben egy amerikai hajó kihalászta a német legénységet a tengerből, egy mentőcsapat a lúzer U-boot fedélzetére ment, elzárta a fenékszelepeket, kiszivattyúzta a beömlött vizet, és még arra is volt érkezése, hogy feltöltse a német tengeralattjáró lemerült akkumulátorait. Az U-505 három héttel később, 3150 kilométernyi vontatás után épségben megérkezett a Bermuda-szigetekre, az ottani amerikai hadikikötőbe.

Az amerikai haditengerészet 1815 óta először fogott el ellenséges hadihajót. A hírszerzés nem akarta, hogy Dönitz tengernagy és a német flotta tisztában legyen az U-505 elfogásával, illetve a fedélzetén levő Engima-készülék megkaparintásával, ezért amerikai haditengerészeti szürkére festették és elnevezték USS Nemo-nak.

Az U-505 ma a Chicago-i Természettudományi Múzeum állandó kiállításának központi eleme.

És hogy hogyan is történt az abszurd repülő-megsemmisítés? Az a brit járőrgép, amelyik majdnem elsüllyesztette a lúzer U-bootot, még 1942 novemberében, olyan alacsonyan repült, hogy a saját bombájának repeszei eltalálták, így a bombázó tulajdonképpen saját magát semmisítette meg. A lúzer U-boot legénységének semmi köze nem volt a brit gép tengerbe zuhanásához.