Az északi Brescia városában felütötte fejét a nigériai vírusvariáns, a közép-olasz Bologna a nagy britanniai mutáció miatt kerül teljes zárlat alá, miközben az országban a vakcinahiány miatt nem halad az oltás, és a halottak száma meghaladta a 98 ezret az egészségügyi minisztérium keddi információi szerint.

A nagy britanniai vírusvariánst az utoljára február közepén összegzett adatok szerint az új betegek 54 százalékában azonosították országos szinten. Azóta a mutáció jelenléte méginkább erősödött - jelentette be Franco Locatelli az új koronavírus-járványt felügyelő egészségügyi szakértői tanács vezetője.

Az egészségügyi hatóságok kedd esti sajtótájékoztatóján Roberto Speranza egészségügyi miniszter hangoztatta, hogy "a járványgörbe jelentős felfelé ívelést mutat"
Bologna négyszázezres városa csütörtöktől karantén alá kerül március 21-ig. Emilia Romagna tartományban az utóbbi egy hétben negyvenkét százalékkal emelkedett a teszteken szűrt új betegek aránya. A fertőzöttek felénél a nagy britanniai vírusmutációt azonosították. Zárlatot rendelhetnek el Firenzében is, miután Toszkána régió már több más városa vörös színű, vagyis kiemelten járványveszélyes zónának számít.

Egy pizzériát fertőtlenítenekForrás: NurPhoto via AFP/Fabio Burrelli/NurPhoto/Fabio Burrelli

Olaszország területének több mint felében hétfőtől szigorították a járványkorlátozásokat. A vírusmutációk terjedése északról déli irányban halad, és már megközelítette a főváros Rómát is.
A tíz milliós Lombardia tartomány felében úgynevezett sötét narancssárga fokozatot vezettek be, amely nem sokban különbözik a teljes zárlattól. A régióban regisztrált új betegek hatvannégy százalékában a nagy britanniai variánst találták meg.
A lombardiai Brescia városába "megérkezett" a nigériai vírusmutáció, amelyet februárban először Nápolyban azonosítottak olaszországi területen.A brazíliai vírusvariáns az új betegek négy százalékában van jelen elsősorban a közép-olasz Umbria, Toszkána, Lazio, Marche régiókban. Kutatási eredmények szerint hiába függesztették fel a légi közlekedést Brazíliával január 14-től, a brazíliai mutáció január 17-én érkezett meg Madridon keresztül a milánói Malpensa repülőtérre, majd innen kezdett el terjedni.
A dél-afrikai variáns az új betegek 0,4 százalékában található majdnem kizárólag az Ausztriával határos térségben.
A vakcinázottak száma alig emelkedik: 4,4 millió embert oltottak be, közöttük 1,4 millióan részesültek második dózisban.
Pierpaolo Sileri egészségügyi miniszterhelyettes azt szorgalmazta, hogy a vakcinahiány miatt minél több első adagot adjanak be az oltóanyagokból, szükség esetén elhalasztva a második dózis beadását.

Toszkána tartományi elnöke Eugenio Giani a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa az orosz vakcina Szputnyik V minél gyorsabb engedélyezését szorgalmazta. A jobboldali Liga európai parlamenti képviselői nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy Rómának is Ausztria és Dánia döntését kell követni, melyek önálló oltóanyaggyártást terveznek.
Megkezdődött a Takis nevű olasz gyártású vakcina első kísérleti fázisa Monza, Róma és Nápoly kórházaiban.Március 27-től az alacsonyan járványveszélyes térségekben újranyithatnak a mozik és színházak huszonöt százalékos helykihasználtsággal, de zárt térben legfeljebb kétszáz, nyitott térben legfeljebb négyszáz nézőt fogadhatnak. Edzőtermek, uszodák, sípályák zárva maradnak.

Kedd este kezdődik a 71. Sanremói Táncdalfesztivál, amelynek történetében először nem lesznek nézők a dalversenyt vendégül látó színházteremben. A tapsolást felvételről közvetítik.