Venezuelában is megjelent a koronavírus brazíliai törzse

Youth Day in Caracas Caracas,opposition,protest,Venezuela,Youth Day
Nicolás Maduro egyszer már nemkívánatos személynek minősítette az EU-nagykövetet
Vágólapra másolva!
Venezuelában is megjelent a koronavírus erősen fertőző brazíliai törzse - közölte szerdán Nicolás Maduro államfő.
Vágólapra másolva!

Maduro szerint

három városban tíz betegnél mutatták ki a szóban forgó vírusmutációt,

amely - mint mondta - fertőzőbb és veszélyesebb más törzseknél. Arra kérte az egészségügyi hatóságokat, hogy az oltási kampány során részesítsék előnyben azokat a térségeket, ahol a brazil vírusmutáció felbukkant.

Venezuelába február 13-án érkezett meg az első vakcinaszállítmány, százazezer adag Szputnyik V nevű orosz oltóanyag. A hatóságok kétszázmillió dollárt költöttek tízmillió adag beszerzésére. Maduro hétfőn bejelentette, hogy

félmillió oltás érkezett a kínai Sinopharm vakcinából,

orvosoknak szánt védőfelszerelésekkel együtt.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint latin-amerikai országban a járvány kezdete óta közel 139 934 ember kapta el a vírust, és 1353-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.

Venezuelába február 13-án érkezett meg az első vakcinaszállítmány, százazezer adag Szputnyik V orosz oltóanyag Forrás: AFP/2021 Anadolu Agency/Leonardo Fernandez Viloria