Összeomlás szélére került a paraguayi egészségügyi rendszer

health Horizontal
A demonstrator stands next to a bonfire during clashes following a protest against corruption and lacks in the health system, demanding the resignation of Paraguayan President Mario Abdo Benitez, in Asuncion, on March 5, 2021. (Photo by NORBERTO DUARTE / AFP)
Vágólapra másolva!
Lemondott tisztségéről pénteken a paraguayi egészségügyi miniszter azt követően, hogy az igazolt koronavírus-fertőzöttek számának megugrása az összeomlás szélére sodorta az ellátórendszert.
Vágólapra másolva!

Julio Mazzoleni helyére Mario Abdo Benítez paraguayi elnök a lemondott miniszter helyettesét, Julio Borbát nevezte ki, aki máris bejelentette, hogy minden eszközzel igyekeznek javítani a kórházak helyzetén és megszüntetni a gyógyszerhiányt.

Mindazonáltal pénteken ismét tüntetéseket jelentettek Asunciónból.

Az emberek a kormány járványkezelése miatti tiltakozásul vonultak utcára, a tömeget a rendőrök könnygázzal oszlatták fel, az EFE spanyol hírügynökség szerint vélhetően gumilövedéket is bevetettek. Helyszíni beszámolók körülbelül húsz sebesültről tudnak, az EFE pedig hozzáteszi,

hogy a demonstrációk helyszíne mellett holtan találtak egy fiatal férfit is, ám egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát.

Egészségügyi források szerint nyolc embert kórházban ápolnak.
Tüntetők egy csoportja újságíróknak azt mondta, Benítez lemondását követelik.

Tüntető Pparaguayban Forrás: AFP/Norberto Duarte

A hétmilliós latin-amerikai országban napok óta rekordot dönt a regisztrált fertőzések száma, a Reuters hírügynökség adatai szerint az elmúlt hét napban 100 ezer emberre már 115 fertőzött jutott, és egyelőre csak a lakosság 0,1 százalékát sikerült a vírus ellen beoltani.

Az országba február közepén érkezett Szputnyik V orosz oltóanyag.

A Covid-19-nek Paraguayban eddig körülbelül 3200 igazolt halálos áldozata van.