Az Iszlám Állam által egykor megszállt Moszulba utazott Ferenc pápa

FERENC pápa, Irak
Moszul, 2021. március 7. Ferenc pápa (k) lerombolt templomok maradványai között a háború áldozataiért készül imádkozni az észak-iraki kurd autonóm régióban fekvő Moszulban 2021. március 7-én. A nagyvárosban hatalmas pusztítást okoztak az iraki kormányerők és az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet fegyveresei közötti harcok. MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo
Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet pusztítását elszenvedő keresztényekkel és muszlimokkal találkozott Ferenc pápa vasárnap, iraki látogatásának harmadik napján, áldását adta fogadkozásukra, miszerint újjáépítik otthonukat a romokból, megemlékezett halottjaikról, és kijelentette vendéglátói előtt, hogy a testvériesség tartósabb a testvérgyilkosságnál.
Vágólapra másolva!

A katolikus egyházfő vasárnap reggel helikopteren utazott Bagdadból az északi Moszulba, amelyet 2014 és 2017 között tartottak megszállva a dzsihadisták. A nemzetközi koalíciós erők ádáz harcok árán űzték ki őket onnan. Ferenc pápa az óvárosba lakóházak és templomok romjai között sétált be kíséretével, és

szemmel láthatóan megrendítette a látvány a hírügynökségi tudósítások szerint.

Ferenc pápa (fehérben) lerombolt templomok maradványai között a háború áldozataiért imádkozik az észak-iraki kurd autonóm régióban fekvő Moszulban 2021. március 7-én Forrás: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

A korrupció és az iraki politikusok közötti belső politikai harcok miatt a város újjáépítése nagyon lassan halad - állapította meg a Reuters. Nadzsíb Mikáel, Moszul káld katolikus érseke kijelentette a pápának:

Ferenc pedig azt mondta:

Ferenc pápa lerombolt templomok maradványai között a háború áldozataiért készül imádkozni az észak-iraki kurd autonóm régióban fekvő Moszulban 2021. március 7-én Forrás: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

A szunni iszlámhoz tartozó szélsőségesek létre akartak hozni a térségben - részben Irakban, részben Szíriában - egy kalifátust, és legyilkoltak, illetve elűztek onnan nagyon sok keresztényt és olyan muszlimokat is, akik szembeszegültek velük. A világ egyik legrégebbi keresztény közösségét, az irakit különösen sújtotta ez és a korábbi iraki háborúk,

lélekszámuk a 2003 előtt mintegy másfél millióról mára 300 ezerre csökkent.

A pápa Moszulból továbbutazott a harminc kilométerrel távolabb található Karakosba, amely jelentős központjuk volt a helyi keresztényeknek. A megmaradt közösség létszámban megfogyatkozott, de még így is több ezer keresztény fogadta őt. Meglátogatta a város újjáépített templomát, amelyet a szeplőtelen fogantatásról neveztek el, és imádkozott a hívekkel a halálos áldozatok lelki üdvéért, az elűzöttekért.