Magyarország az átoltottság tekintetében a második helyen áll az Európai Unióban. Az itthon beoltottak aránya egyébként másfélszerese az uniós átlagnak. Megelőzzük az osztrákokat, a németeket vagy a franciákat is. A magyar átoltottsági arány 9,72%, az uniós átlag csak 6,12%. A magyar kormány fontos stratégiája a - nyugodtan nevezhetjük így - vakcinaháborúban a több lábon állás: ahogy a nemzetközi összehasonlítás is mutatja, a következetes taktika meghozta az eredményt.

Nem túlzás versenynek nevezni a jelenlegi helyzetet, hiszen a kormányok azért küzdenek, hogy minél hamarabb be tudják oltani a lakosság 60-70 százalékát, és elérjék a koronavírus elleni immunitás alsó határát. Mivel az Európai Unió központosított vakcinabeszerzése csődöt mondott, a körülmények teljesen megváltoztak: azok az európai országok jöttek ki jól az új helyzetből, amelyek alkalmazkodni tudtak. A kormány vakcinastratégiája a világ élvonalába repítette Magyarországot, a több lábon állás látványos sikereket hozott. 

Átoltottsági arány az EU országaibanForrás: Origo

Magyarországon az átoltottsági arány 9,72%, az uniós átlag csak 6,12%.  A különbség Magyarország javára több mint másfélszeres.

Somogyi Nóra ápoló beolt egy idős férfit a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának első adagjával a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórházának oltópontján Békéscsabán 2021. március 7-énForrás: MTI/Rosta Tibor

Mi a siker titka?

"A magyaroknak nem magyarázatra van szüksége, hanem vakcinára. (...) az nem lehetséges, hogy azért haljanak meg magyar emberek, mert a brüsszeli vakcinabeszerzés lassú"jelentette ki január közepén Orbán Viktor kormányfő, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az uniós vakcinaellátás komoly akadályokba ütközik. 

Ahogy a miniszterelnök szavaiból is kitűnik, a több lábon állás a magyar kormány legfontosabb stratégiája a vakcinaháborúban. Magyarország ennek megfelelően más országokat hónapokkal megelőzve már jóval a brüsszeli baki előtt más utakat keresett: tavaly novemberben előrehaladott tárgyalásokat folytatott az orosz vakcina beszerzéséről, és a kínai vakcina felé is idejekorán nyitott. Az elmúlt hónapokban több kormányzati politikus is egyértelművé tette: 

mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél előbb, minél több és minél többfajta oltóanyaghoz jusson az ország. 

A kormány határozott vakcinastratégiájának meglett a gyümölcse: Magyarország nagyon jól áll az átoltottság tekintetébenForrás: Facebook/Orbán Viktor

Mint ismert, jelenleg öt vakcinával is lehet oltani az országban, ami szintén előkelő helyezést jelent nemzetközi viszonylatban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hétvégén elérheti az egymilliót a beoltott emberek száma Magyarországon, vasárnap Gulyás Gergely pedig közölte, jövő hét szerdáig további 400 ezer embert tudnak beoltani itthon. 

Bár a magyar kormány eleinte rengeteg kritikát kapott, amiért másfelé, leginkább Oroszország és Kína felé nyitott az oltóanyagokért, egyre több, korábban a magyar állásponttal szemben szkeptikus ország belátta, hogy egyedül a Magyarország által képviselt út, a több lábon állás működik. Sebastian Kurz osztrák kancellár kijelentette, hogy nem akar az Európai Uniótól függeni a vakcinákat illetően, Németország elismerte az orosz és a kínai vakcina hatékonyságát, és most már a csehek is az oroszoktól és a kínaiaktól kérnek oltóanyagot, az osztrákok pedig Magyarországra jönnének maguknak orosz vakcinát beadatni.