Ukrajnában egy nap alatt ismét nagyon sokan, közel négyezren kerültek kórházba a járvány miatt

ukrajna, koronavírus
Kramatorszk, 2021. március 3. Ukrán katona várja, hogy beoltsák az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat Indiában gyártott és Covishield néven forgalmazott koronavírus elleni vakcinájával az ukrajnai Kramatorszkban lévő katonai támaszponton 2021. március 2-án. MTI/AP/Jevhen Maloletka
Vágólapra másolva!
Ukrajnában vasárnapra is viszonylag sok, több mint hétezer új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, és nagyon sokan, csaknem négyezren kerültek egy nap alatt kórházba, a halálos áldozatok száma pedig a járvány kezdete óta mostanra meghaladta a 27 ezret.
Vágólapra másolva!

A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napban 7167 új esettel 1 401 228-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Ez mintegy kétezerrel kevesebb az előző napinál, ugyanakkor hétvégenként általában alacsonyabb a szám, mivel kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek. A halottak száma 103-mal 27 022-re emelkedett. Eddig 1 196 520-en gyógyultak meg, az aktív betegek száma pedig 177 686-re nőtt.

Az elmúlt napon ismét kimagaslóan sok, 3956 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba,

számuk már a megelőző négy napban is meghaladta a háromezret.

A legtöbb új beteget, 747-et ezúttal a nyugati országrészben lévő Zsitomir megyében jegyezték fel, Kárpátalján pedig 503-at, amivel a megye az ötödik helyre került a napi statisztikában.

Ukrán katona várja, hogy beoltsák az AstraZeneca vakcinájával az ukrajnai Kramatorszkban lévő katonai támaszponton 2021. március 2-án Forrás: MTI/AP/Jevhen Maloletka

Az UNIAN hírügynökség jelentése szerint az ország több régiójában térnek át ismét a távoktatásra a helyi járványhelyzet miatt.

Kárpátalján hétfőtől zárnak be az iskolák, mivel a megye a legsúlyosabb helyzetű, "vörös" besorolást kapta.

Úgyszintén "vörös" besorolás miatt hasonló intézkedést vezettek be még három nyugat-ukrajnai régióban: Csernyivi, Ivano-Frankivszk és Zsitomir megyékben. A nyugati Lviv megyében keddtől a felsőoktatásban, március 15-től pedig valamennyi iskolában javasolja a helyi vezetés veszélyhelyzeti bizottsága az áttérést a távoktatásra. A déli Odessza megyében szintén hasonló döntést hoztak, míg a nyugati országrészben lévő Vinnicja megyében már március 3-a óta távoktatásban tanulnak az alsó tagozatosok.

Az egészségügyi tárca vasárnapi jelentése szerint eddig az országban 17 037 embert oltottak be koronavírus ellen, közülük szombaton 1279-et. Egyelőre valamennyien még csak az első oltást kapták meg a védettséghez szükséges kettőből. Ukrajnába még csak egyfajta oltóanyag érkezett: február 23-án az AstraZeneca licence alapján Indiában Covishield néven gyártott vakcina.