Száz fontos bírságot kapott egy nő Angliában mert a gyereke elejtett egy kekszet egy parkolóban. Az anya azt hitte, csak viccelnek vele.

Száz fontos, vagyis mintegy 42 ezer forintnak megfelelő összegű bírságot kapott egy kétgyerekes anyuka, mert a 18 hónapos kislánya elejtett egy kekszet egy bevásárlóközpont parkolójában az angliai Basildonban - írja a Metro

Azt hitte, kandi kamera

Danielle Botcher a lapnak azt mondta, hogy miután végzett a vásárlással visszatolta a bevásárlókocsit az autójához, miközben a lánya, Mia egy csomag kekszet evett. A nő elmondáa szerint látta, hogy a kislány néhány kekszet beejtett a bevásárlókocsiba, de azt nem látta, hogy a földre is esett ezekből.

A nő már becsukta az autó ajtaját, amikor az ablakon kopogtatott a városi tanács egyik tisztje. A nő közölte Daniellel, látta ahogy a gyerek leejti a kekszet a földre, amit az anya nem szedett össze, és elkérte az igazolványát.

– Nem tudtam mit gondoljak, sokkot kaptam. Az is eszembe jutott, hogy ez biztos egy kandi kamera, annyira nevetséges volt a helyzet – mondta Danielle, aki azt is hozzátette, hogy beletelt egy kis időbe, mire felfogta mi történt. Hazaérve Danielle nagyon feldühödött a bírságon, és sikerült kapcsolatba lépnie a helyi városvezetés egyik tagjával.

A bírságot végül törölték és elnézést kértek a nőtől a történtek miatt.