17 tonna kokaint foglaltak le Belgiumban

Vágólapra másolva!
Minden idők eddigi legnagyobb rendőrségi akcióját hajtották végre szerdán Belgiumban, aminek eredményeként 17 tonna kokaint foglaltak le, 48 embert őrizetbe vettek és egy ügyvédet letartóztattak. A rendőrségi műveletek 200 helyszínt érintettek. 
Vágólapra másolva!

Azt írják a vrt.be oldalon, hogy többéves nyomozómunka eredménye volt ez a nagy fogás. A rajtaütésekben 1600 ember vett részt a hatóságok részéről.

Az áttörés akkor következett be a nyomozásban,

amikor a rendőrség hozzáférést szerzett azokhoz a titkosított telefonokhoz, amelyeken addig a gyanúsítottak kommunikálni tudtak egymással.

A rendőrség így milliónyi titkosított üzenethez fért hozzá éveken keresztül.

A hatóságok közlése szerint 17 tonna kokaint foglaltak le az akcióban, 1,2 millió euró készpénz mellett, 15 illegálisan tartott fegyvert, 8 luxusautót, 3 bankautomatát és még rendőrségi egyenruhát is.

A rendőrség három olyan ügyvéd telephelyén is akciózott Antwerpenben, akik korábban drogdílereket védtek.

Joris van der Aa bűnügyi újságíró azt mondta, hogy az esettel kapcsolatban még nem hallott rendőrök őrizetbe vételéről, de számos nyomozó használhatta a Sky ECC titkos kommunikációs csatornáit. Ezért nem is zárta ki rendőrök letartóztatását a következő napokban.

- mondta az újságíró.

Eric Snoeck, a belga igazságügyi rendészet főigazgatója szerint a sokéves munka ellenére "a munka csak most kezdődik."