Szélsőbaloldali provokációk sorozata a francia Oscar díjátadóján

A járványhelyzettel keveset törődve, közönség előtt rendezték az idei César-díj átadói ünnepségét Párizsban. Albert Dupontel filmje, a Viszlát, tökfilkók című szatíra kapta a legfontosabb díjakat (legjobb film, legjobb rendező, legjobb forgatókönyv), de a péntek esti díjátadó a szélsőbalos politikai provokációk miatt marad bizonyos értelemben emlékezetes. Kétségtelenül volt maszk a közönségen, de a színházak megnyitásának követelése a harmadik hullám kellős közepén meglehetős vírustagadásnak tűnt.

Arról külön cikkben foglalkoztunk, hogy a vállaltan és harciasan kommunista francia színésznő, Corinne Masiero teljesen meztelenre vetkőzött a színpadon, a harmadik járványhullám közepén, a színházak újranyitását követelve.

(Szó szerint zárójelben jegyezzük meg: Corinne Masiero a francia miniszterelnöknek üzent, nem pedig a valódi hatalommal rendelkező Emmanuel Macron elnöknek. Nem véletlenül: Macront a baloldal a nemzeti büszkeség elleni mondatai és alapvetően bevándorláspárti politikája miatt elfogadja, viszont a jobboldali politikai családból érkező miniszterelnökét, Castex-et nem. Ezért úgy tesznek, hogy a rossz döntéseket nem a jó elnök hozza, hanem rossz miniszterelnöke.)

Anny Duperey (egyébként egy valóban jó színésznő) rögtön az elején a szintén jobboldali pártcsaládból érkezett francia kultuszminiszternőt, Roselyne Bachelot-t támadta, majd jött az estet vezető Marina Fois, aki szintén valódi művész, de ezúttal inkább baloldali politikai aktivistaként szerepelt a színházak nyitását követelve, természetesen a konzervatív kultuszminiszternőt gúnyolva.

Jelenet az Adieu les cons című filmből Forrás: Origo

De egy (kommunista) szakszervezeti-bizalmi is színpadra léphetett - a francia Oscar átadójáról van szó... -, Salome Gadafi, CGT-vezető, aki a francia kormány szerinte rossz munkanélküli segélypolitikáját támadta. Egy filmünnepen.

Isabelle Huppert és Chiara Mastroianni (újabb két nagy színésznő) kulturáltan, de azért részt vett a politikai manifesztumokban, de Jeanne Balibarról már nehéz elmondani, hogy túlságosan intelligensen viselkedett volna. A Le Figaro szellemes megjegyzése szerint egy kommunista pártgyűlésen kezdték a nézők ekkor már érezni magukat. Jeanne Balibar ellensége éppenséggel az előző és a jelenlegi munkaügyi miniszter volt.

Aztán jött az a szólam, hogy túlságosan sok a fehér művész a francia filmiparban, emlékezés a francia George Floyd-ként kezelt, egy rendőrségi fogdában meghalt bűnözőre (Adama Traoré, a francia BLM-mozgalom arca), valaki pedig azért nem adott át egy díjat, bár elvállalta, mert így tiltakozott a számára (meg nem nevezett) kedves eszmék mellett.

Igazából egyetlen művész, az egyik legnagyobb francia színésznő, Fanny Ardant beszélt kizárólag a művészetről, filmekről, meg a férfiak iránti szerelméről. Fanny Ardant volt Truffaut utolsó felesége, a Szomszéd szeretők és a Végre vasárnap főszereplője.

Fanny Ardant Forrás: AFP/Thomas Samson

És végül, a győztesek:

A legjobb film a Viszlát, tökfilkók című szatíra lett, de ez a film kapta a legjobb rendezés és forgatókönyv díját is. Albert Dupontel rendezte, ő egyébként kiváló színész is. Személyesen nem volt hajlandó részt venni a díjátadón, igaz, húsz éve nem. A legjobb színész Sami Bouajila lett, a legjobb színésznő Laure Calamy. A legjobb külföldi film a dán Thomas Vinterberg Részegen című alkotása lett.