Megkezdődtek az egészségügyi evakuálások a párizsi régióból

Orly, 2021. március 14.
Tolóágyon fekvő, koronavírussal fertőzött beteget tesznek egy Franciaország nyugati része felé tartó repülőgépbe a párizsi Orly repülőtéren 2021. március 14-én. A koronavírus új, fertőzőbb mutációinak terjedése miatt az intenzív os
Tolóágyon fekvő, koronavírussal fertőzött beteget tesznek egy Franciaország nyugati része felé tartó repülőgépbe a párizsi Orly repülőtéren 2021. március 14-én.
Vágólapra másolva!
A francia kormány mintegy száz súlyos állapotban lévő koronavírusos fertőzött egészségügyi evakuálását tervezi a jövő héten a Párizs körüli Ile-de-France régióból, miután a fővárosi intenzív osztályok majdnem beteltek - jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

A politikus a párizsi Orly repülőtéren, ahol a Párizs közeli Meaux kórházának két stabil állapotban lévő betegét tették fel a dél-franciaországi Bordeaux-ba induló egészségügyi különgépre, elmondta:

eleinte naponta hat repülőgépes átszállítás lesz kevésbé túlterhelt régiókba, mindenekelőtt a Loire-menti városokba és a Bordeaux központú Nouvelle-Aquitaine területére, majd a szám fokozatosan nőni fog.

Tolóágyon fekvő, koronavírussal fertőzött beteget tesznek egy Franciaország nyugati része felé tartó repülőgépbe a párizsi Orly repülőtéren 2021. március 14-én. A koronavírus új, fertőzőbb mutációinak terjedése miatt az intenzív osztályok egyre jobban megtelnek a francia fővárosban, ezért a speciális repülőgéppel az ország más részére szállítanak néhány beteget Forrás: MTI/AP/SIPA pool/Jacques Witt

- mondta a francia kormányszóvivő. Egy vonattal legalább 24 és maximum 48 súlyos beteget tudnak elszállítani.
Gabriel Attal megerősítette, hogy a fővárosi régióban nyugtalanító a helyzet. Hangsúlyozta, hogy minden ágy számít, és a kormány szavatolja, hogy senki nem marad a kórházak kapuján kívül.

Az egészségügyi tárca adatai szerint a járvány kezdete óta mintegy ezer egészségügyi átszállítás történt, idén eddig 175.

Jóllehet a kórházban ápoltak száma továbbra is 25 ezren stagnál, az egészségügyi ellátórendszeren azért nagy a nyomás, mert a brit variáns térnyerése miatt az intenzív ápolásra szorulók száma fokozatosan nő:

vasárnap este a számuk 4127 volt.

Csaknem negyedüket, 1134 beteget a fővárosi régióban ápolnak, ahol koronavírusos fertőzöttek fekszenek az eredetileg rendelkezésre álló intenzív ágyak 95 százalékán.

Tolóágyon fekvő, koronavírussal fertőzött beteget tesznek egy Franciaország nyugati része felé tartó repülőgépbe a párizsi Orly repülőtéren 2021. március 14-én Forrás: MTI/AP/SIPA pool/Jacques Witt

Egy évvel ezelőtt az első hullám csúcspontján 7200 súlyos beteget ápoltak az országban.

A korlátozások szigorításának, illetve az újabb lezárásnak az elkerülésére az evakuálásokon kívül az oltási program felgyorsítását tűzte ki célul a kormány. Vasárnapig több mint 5 millióan (7,5 százalék) vették fel az első dózist, akik közül 2,2 millióan (3,3 százalék) már mindkét komponenst megkapták. Az elmúlt héten több mint egymillió embert oltottak be, és a cél az, hogy április 15-ig legalább 10 millió francia megkapja legalább az első dózist.