Rekordmagas járványhullámtól tart a német közegészségügyi intézet

koronavírus Németország
AstraZeneca vakcinával oltanak be egy fiatal rendőrnőt Münchenben 2021. március 2-án.
Vágólapra másolva!
Minden korábbinál magasabbra emelkedhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) úgynevezett brit mutációja által indított járványhullám Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) számításai szerint, amelyeket a hétvégén ismertetett a német sajtó.
Vágólapra másolva!

Az RKI adatai alapján az először Nagy-Britanniában azonosított,

a B.1.1.7 jelzésű vírusváltozat január második hetében jelent meg Németországban, és az általa okozott fertőzések száma kezdettől fogva exponenciálisan, robbanásszerűen emelkedik.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) bejárata Berlinben. Forrás: MTI/Action Press/EPA/Christian Marquardt

A járvány alakulásának legfontosabb mutatójaként számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriságot - az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített számát - tekintve

a B.1.1.7 nagyjából heti 46 százalékos növekedési sebességgel tör előre, az általa okozott fertőzések száma nagyjából 12 naponként megduplázódik.


Azonban ez a folyamat az év elején szinte észrevétlenül haladt előre, mert az esetek száma alacsony volt, és visszaszorulóban voltak a SARS-CoV-2 eddigi meghatározó verziói, amelyek a tavaly ősszel elindult második járványhullámot okozták.

Kötelező maszkviselésre felszólító plakát Bréma belvárosában 2021. március 4-én. Forrás: MTI/EPA/Focke Strangmann

A második hullám leszálló ága egybeesett a B.1.1.7 villámgyors szétterjedésével elindult harmadik hullám emelkedő ágának legelső szakaszával.

Ezért a valamennyi vírusváltozat által okozott összes regisztrált fertőződés számának alakulását tükröző görbe sokáig azt mutatta, hogy a járványhelyzet fokozatosan, bár lassuló ütemben javul.
Nagyjából február közepétől egyre kevésbé érvényesül a második hullám leszálló ágának hatása, és a brit mutáció terjedése miatt a regisztrált esetek száma stagnálni, majd emelkedni kezdett.

AstraZeneca vakcinával oltanak be egy fiatal rendőrnőt Münchenben 2021. március 2-án. Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sven Hoppe

Az RKI szerint azzal kell számolni, hogy az új vírusváltozat lesz a meghatározó, és erősebb fertőzőképessége miatt az elsőnél és a másodiknál is nagyobb járványhullám következik Németországban.

Az intézet előremutató becslése szerint a B.1.1.7 által okozott fertőzések számának alakulását mutató görbe március közepétől meredek emelkedésnek indul.

A folyamatok lehetséges alakulását április közepéig vizsgálták, addigra a hétnapi fertőzésgyakoriság a legjobb esetben is 200 fölé emelkedhet, de akár az 500-at is meghaladhatja.


A nagyságrend jelentőségét mutatja, hogy a második hullám 200 körüli hétnapi fertőzésgyakorisággal tetőzött, és megfékezésére a társadalmi és a gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó országos zárlatot rendeltek el.

Koronavírusra tesztelnek egy nőt Hamburgban 2020. szeptember 3-án. Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Markus Scholz

Az RKI vasárnapi jelentése szerint az utóbbi 24 órában országszerte 10 790 fertőződést szűrtek ki tesztekkel.

Ez 33 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 8103-hoz képest.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 569 790 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.
A hétnapi fertőzésgyakoriság 79. Előző nap 76,10 volt, egy héttel korábban pedig 66,10.
Ugyanakkor a vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 70-re csökkent az egy héttel korábbi 96-ről. A csökkenést a legidősebb korosztályokra és a leginkább veszélyeztetett csoportokra összpontosító oltási kampány előrehaladásának tulajdonítják szakértők. Az új halálesetekkel 73 062-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.