Új koronavírusos esetek miatt bezárt az amerikai konzulátus Hongkongban

koronavírus, Kína, vírus, járvány, védőfelszerelés, maszk, tömeg, város
Védőmaszkot viselő járókelők Hongkong belvárosában 2020. július 27-én. A koronavírus-járvány újabb hulláma, az új esetek számának gyors emelkedése miatt Hongkongban kötelezővé tették a maszk viselését a közterületeken. Július 29-étől a hatóságok betiltották a két fősnél nagyobb létszámú nyilvános találkozókat, az éttermek pedig csak elvitelre szolgálhatnak ki. A korlátozó intézkedések akkor hét napra szóltak.
Vágólapra másolva!
Ideiglenesen bezárt hétfőn az amerikai konzulátus Hongkongban, miután két ott dolgozót azonosítottak koronavírus-fertőzöttként, a napi esetek száma pedig egyre nő a különleges státuszú városban - számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Vágólapra másolva!

Hongkongban hétfőn 30 új esetről számoltak be, melyek közül 16 helyi fertőzésből eredt, további 14-en pedig külföldről utaztak be. A helyi fertőzések közül 13 egy edzőteremhez volt köthető, ezzel a fitneszteremhez kapcsolódó góc esetszáma 122-re nőtt. A páciensek 860 kontaktját már karanténba helyezték, és több mint 2200, a kontaktokkal egy háztartásban élő embert köteleztek vírustesztre.

Hongkongban hétfőn 30 új esetről számoltak be Forrás: MTI/EPA/Jerome Favre

Az edzőteremhez kapcsolódó góc felfedezését követően pénteken

a hongkongi kormányzat minden fitneszteremben dolgozót arra kötelezett, hogy vesse alá magát vírustesztnek vasárnapig, és kéthetente ismételjék meg az ellenőrzést.

Az amerikai konzulátus e-mailben értesítette a Hongkongban élő amerikaiakat az ideiglenes zárásról, amelyet az épület alapos fertőtlenítésével és takarításával indokoltak. A fertőzöttként azonosított dolgozók munkájuk során nem érintkeztek civilekkel.