Belebukott a korrupciós botrányába a Magyarországot támadó brüsszeli politikus

Frank Engel, volt EP-képviselő, luxemburgi politikus, korrupció, DK, rendezvény, 2017
Budapest, 2017. május 6. Frank Engel, az Európai Néppárt luxemburgi képviselője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja Európa jövője című konferenciáján tartott budapesti sajtótájékoztatón 2017. május 6-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Belebukott az egyik, egyre inkább terebélyesedő korrupciós botrányába Frank Engel luxemburgi politikus. Az egykori európai parlamenti képviselőt, Jean-Claude Juncker volt bizottsági elnök párttársát előzőleg saját politikai közösségének a tagjai jelentették fel korrupció és fiktív munkavállalás gyanújával. Frank Engel néhány évvel ezelőtt még Magyarországgal kapcsolatban beszélt gyanús ügyekről, 2017-ben pedig Gyurcsány Ferenc és Niedermüller Péter társaságában vett részt a DK pártalapítványának budapesti rendezvényén, amelyen kiállt Soros György magyarországi egyeteme, a CEU mellett. Nem véletlenül tette ezt, mivel szerepel az amerikai milliárdos megbízható szövetségeseinek a listáján. A luxemburgi politikusnak további botrányai is voltak. 
Vágólapra másolva!

Soros György embereként Magyarország egyik legkeményebb kritikusa volt

Frank Engel, az ellenzéki luxemburgi Keresztényszocialista Néppárt (CSV) elnöke az elmúlt években a magyar kormány egyik legkeményebb bírálója volt az Európai Parlamentben. Az Európai Néppártban (EPP) 2009 és 2019 között politizáló képviselő

többször szorgalmazta, hogy zárják ki a Fideszt a pártcsalád EP-frakciójából, és arról beszélt: szerinte az uniónak nem tetsző kormányzást folytató tagállamokat forrásmegvonással kellene sújtani, félreérthetetlenül utalva Magyarországra.

A Jean-Claude Juncker korábbi bizottsági elnök párttársaként politizáló luxemburgi volt EP-képviselő kísérletet is tett erre: ő és Judith Sargentini holland kollégája, a Magyarországot elítélő, 2018-as jelentés összeállítója is tagja volt annak az európai uniós küldöttségnek, amely a jogállamiság kérdésében és az uniós kötelezettségszegési eljárások ügyében vizsgálódott - emlékeztet rá a Híradó.hu.

Frank Engel a jogállamisági kérdésekért felelős uniós LIBE bizottság tagjaként rendszeresen fenyegette Magyarországot.

– mondta a LIBE bizottság egyik ülésén.

Frank Engel 2018-ban a magyarországi jogállamiság kérdéséről rendezett európai parlamenti vitanapon pedig éles kirohanást intézett Orbán Viktor miniszterelnök ellen.

A politikus akkor egyebek mellett azt rótta fel, hogy a Fidesz keményen bírálta Soros Györgyöt, de kritizálta a magyar kormány által képviselt politikai irányvonalat általánosságban véve is.

Soros György Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a DC Leaks nevű tényfeltáró portál még 2016 augusztusában publikálta a Soros-féle Open Society Foundation (OSF) belső adatbázisából származó mintegy 2500 dokumentumot,

ezek között ott volt a „Megbízható szövetségesek az Európai Parlamentben 2014–2019" című kiadvány is. Soros megbízható szövetségeseinek a listáján pedig szerepel Frank Engel neve.

Forrás: legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

Belebukott az egyik korrupciós botrányába a politikus

Frank Engel pártelnök lemond a Keresztényszocialista Néppártban betöltött tisztségéről – hívta fel rá a figyelmet a párt pénteki, szűkszavú közleményére hivatkozva a Híradó.hu. A Frank Engel által ez idáig vezetett luxemburgi ellenzéki párt a lemondás okáról nem közölt részleteket. A politikus azonban néhány órával korábban még egy sajtótájékoztatón próbálta tisztázni magát, mert párttársai korrupció és fiktív foglalkoztatás gyanújával feljelentették az ügyészségen.

Az ügyről a luxemburgi székhelyű RTL azt írja:

Frank Engel 2019-ben hét hónapon keresztül kapott jelentős összeget egy, a párthoz köthető alapítványon keresztül, a szerződés szerint azért, hogy tagokat toborozzon.

Csakhogy a szervezet valójában pusztán papíron létezett.

Frank Engel szerződéséről ráadásul a vád szerint párttársai sem tudtak, akik szerint a politikus pártelnökként nem lett volna jogosult az összesen 40 ezer euróra.

Frank Engel az egyik luxemburgi lapnak elismerte, hogy hozzájutott ehhez az összeghez. Állítása szerint nem sértett semmilyen törvényt, pusztán egy belső politikai leszámolás zajlik ellene.

Gyurcsány pártalapítványának a konferenciáján is felszólalt Frank Engel

A megengedő hangvételének még nyoma sem volt akkor, amikor 2017 májusában a Gyurcsány Ferenc-féle DK pártalapítványának meghívására Niedermüller Péter akkori EP-képviselő, későbbi erzsébetvárosi polgármester, és persze a bukott miniszterelnök társaságában részt vett egy kerekasztal-beszélgetésen.

Frank Engel, az Európai Néppárt luxemburgi képviselője, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Niedermüller Péter EP-képviselő, Josef Weidenholzer osztrák EP-képviselő, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoport alelnöke és Ulrike Lunacek, az Európai Parlament osztrák alelnöke, a Gyurcsány-párt budapesti rendezvényén, 2017. május 6-án Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Frank Engel akkor épp Soros György egyeteme kapcsán vádolta a magyar kormányt.

Beszédének egy részletét rá egy napra Gyurcsány Ferenc is közzétette a közösségi oldalán. A most csalással vádolt Frank Engel üzenete mellé a DK elnöke akkor a kormányra utalva azt is hozzátette:

Más botrányai is voltak Frank Engelnek, de azokat megúszta

A Kontra.hu tavaly decemberi tényfeltáró riportjából az derült ki, hogy a Magyarországot rendszeresen kritizáló politikus

a képviselői tiszteletdíja mellett további havi 1001 és 5000 euró közötti összeget kapott a céges lobbizásra „Administrateur Global Strategies Holding S.A." címén.

Tehát felügyelőbizottsági tag volt a Global Strategies nevű, luxemburgi székhelyű cégnél.

Szintén a Kontra riportjából tudhatjuk meg, hogy

Engelnek 2012-ben hosszabb időre elvették a jogosítványát, mert részegen vezetett.

Sajtóértesülések szerint, amikor a rendőrök ellenőrzés céljából megállították, 2,9 ezrelék volt a véralkoholszintje, ami nagyon magasnak számít.

Amikor 2014-ben a BBC Radio 4-nek adott interjút a Luxemburg Leaks nevű korrupciós botránysorozatról, amiben Jean-Claude Juncker is érintett volt, azt mondta, nem szereti az adóparadicsom kifejezést.

– tette hozzá Frank Engel, aki azáltal védelmébe vette párttársát, Jacques Santer korábbi luxemburgi miniszterelnököt, pénzügyminisztert, aki szintén korrupciós vád miatt mondott le az Európai Bizottság elnöki tisztségéről.