A strasbourgi Sciences Po elsőéves hallgatói értetlenül állnak az egyetem vezetőségének azon döntése előtt, mely szerint megtiltották nekik, hogy a pár hónapja kegyetlenül kivégzett tanárról, Samuel Paty-ról nevezzék el az évfolyamot. Ahogy az közismert, Samuel Paty gyilkosa egy iszlám vallású, csecsen nemzetiségű migráns, Abdoullakh A. volt. Az egyetemi intézet igazgatója azonban még ennél is tovább ment, aláírta ugyanis azt a petíciót, melyben az egyetemeken tapasztalható iszlamo-baloldaliságot visszaszorítani kívánó miniszter lemondását kérik – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Franciaországban immár teljes mértékben összefonódik az oktatás és a politika a felsőoktatási intézményekben, és ez különösen igaz a politikával foglalkozó egyetemek esetében.

Újabb szomorú példa erre a strasbourgi Sciences Po politikatudományi egyetem esete, ahol az elsőéves hallgatók jó ötletnek tartották, hogy az évfolyamukat a tavaly októberbenegy iszlamista migráns által a nyílt utcán brutális módon lefejezett francia történelemtanárról, Samuel Paty-ról nevezzék el, az intézet vezetése azonban megvétózta a diákok döntését, és nem engedélyezte a névadást. 

Samuel PatyForrás: AFP/Gabrielle Cézard

A szavazás első fordulójában jól szerepelt Samuel Paty neve, és simán bejutott a második fordulóba, onnan azonban az egyetem igazgatósága töröltette a nevét, minden további magyarázat nélkül, a megdöbbentő esetről a Marianne című francia hetilap számolt be.

A történtek miatt tiltakozott az UNI jobboldali érzelmű egyetemi szövetség, egy közleményt is kiadtak, melyben azt írják, hogy ami történt, az egy újabb példa arra, hogy miként férkőzik be az egyetemek falai közé a radikális baloldali ideológia. 

Tiltakozásul a szervezet tagjai elnevezték Samuel Paty-ról az egyetem fő előadótermét, ki is ragasztották a meggyilkolt tanár nevét a terem ajtajára, hozzátéve, hogy Samuel Paty a szólásszabadság mellett állt ki, az UNI tagjai pedig az egyetemen uralkodó iszlám baloldaliság ellen harcolnak. 

A történtekről beszámoló hetilap ennél jóval óvatosabban fogalmaz, mivel álláspontjuk szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy cenzúra történt Samuel Paty személyét illetően, mivel az egyetem vezetősége nem pontosított a szavazás feltételeivel kapcsolatban. Annyit lehet tudni, hogy a pályázat kiírásakor az intézet honlapján két alapvető kritériumként az szerepelt, hogy olyan névadó személyt kell választani, aki már meghalt, a második feltétel pedig az volt, hogy az illető nem lehet megosztó személyiség.

A sajtó megkeresésére az IEP hallgatói szakszervezet tagadta, hogy cenzúra történt volna, arra hivatkoztak, hogy évente váltják egymást a férfi és a női névadók, és most épp a nőkön volt a sor, ám ezzel a magyarázattal sok hallgatót nem sikerült meggyőzniük. Sokan szégyenletesnek tartják, hogy olyan iskolába járnak, ahol állítólag a demokráciáról tanítják őket, de az egyetem vezetése mégsem tartja tiszteletben a diákjai demokratikus döntéseit.  Mások úgy vélik, hogy az intézet vezetésének döntése mögött félelem áll, de akár szándékos vakság is lehet az ok, mivel több diák is úgy gondolja, hogy az igazgatóság egyenjogúságot hirdet, miközben elfedik a valódi problémákat.

Az Uni Strasbourg vezetője, François Blumenroeder a L'Incorrect című új francia jobboldali lapnak adott interjút, melyben elmondta, hogy az elsőéves diákok által eredetileg kiválasztott kilenc név között hét női és két férfi név szerepelt, az egyik lehetséges férfi névadó Samuel Paty volt, a másik pedig Alan Turing matematikus.

A hallgatói önkormányzat tájékoztatása alapján az egyetem vezetése egy női jelöltet preferált volna, ám sehol nem volt rögzítve, hogy ez kötelező lenne. A közzététel körülményei is homályosak voltak, tudniillik az első fordulóban továbbjutó személyek neveit eredetileg pénteken kellett volna közzétenni, miután a vezetőség jóváhagyta őket, ám erre nem került sor. A hallgatókat a hétvégén sem értesítették a fejleményekről, végül csak kedden tették közzé az eredményeket, ekkor derült ki, hogy a vezetőség döntése alapján törölték a listáról Samuel Paty nevét. 

A hallgatói önkormányzat ezt követően kifejtette, hogy a vezetőség végül úgy döntött, hogy az egyenlőség érdekében kizárja a versenyből a férfi neveket, így esett a választás a tavaly nyáron elhunyt néhai ügyvédnőre, az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front (FNL) aktivistájára, Gisèle Halimi-re. A Marianne hetilap megjegyzése alapján csekély vigaszt jelenthet a Samuel Paty-ra szavazóknak, hogy a tunéziai származású Gisèle Halimi-nek rendkívül negatív véleménye volt az iszlamistákról.

Időközben az is napvilágot látott, hogy a szóban forgó egyetem vezetője, Jean-Philippe Heurtin aláírta azt a petíciót, amelyben  a francia egyetemeken tapasztalható iszlamo-baloldaliságot visszaszorítani kívánó miniszter, Frédérique Vidal lemondását kérik. 

A petíciót februárban indította el több mint hatszáz felsőoktatási dolgozó, köztük Thomas Piketty közgazdász és Dominique Méda szociológus, azt követelve, hogy mondjon le a felsőoktatásért felelős miniszter a dolgozók ellen irányuló boszorkányüldözés miatt. A petíció – melyet az universiteouverte.org honlap tájékoztatása szerint már több mint 22 ezren aláírtak  - szövege szerint a miniszter ahelyett, hogy megvédené a szakmát, rágalmazza a képviselőit, akik, Frédérique Vidal állításával ellentétben egyáltalán nem akadályozzák az akadémikusokat abban, hogy kutatásokat végezzenek.

A petícióban továbbá az is le van írva, hogy a felsőoktatási intézetek dolgozói méltatlannak találják a jelenlegi minisztert arra, hogy az érdekeiket képviselje, ezért Frédérique Vidal lemondását követelik.