Botrányos műsorban mutatnak meztelen férfiakat gyermekeknek Hollandiában

Boy Behind Glass Door Children Only Photography One Boy Only Boys Child Abuse Color Image Child One Person Sadness Depression - Sadness Loneliness Exclusion Square Shape Glass - Material Closed Violence Back Lit Defocused Soft Focus Human Hand Son People
Blurred sad boy leaning open hand against glass door.
Vágólapra másolva!
A holland köztévé által sugárzott „Gewoon. Bloot." (Egyszerűen. Csupasz.) című műsorában öt meztelenre vetkőzött ember áll 11 év körüli gyerekek elé, akik kérdéseket tehetnek fel a felnőtteknek a testükkel kapcsolatban. A műsort a Warner Bros készíti a Rutgers Szexualitás Tudásközponttal együttműködésben, és egyre nagyobb közfelháborodást idéz világszerte, hiszen sokak szerint ezzel burkoltan a pedofíliát próbálják meg elfogadtatni a társadalommal.
Vágólapra másolva!

A gyerekeknek szóló tévéműsor némi megütközést keltett az országban, holland konzervatív politikusok méltatlankodtak, a Reformátusok Politikai Pártja pedig bejelentette, hogy a parlamentben kérdéseket tesz majd fel a műsorral kapcsolatban. A holland mérsékelt jobboldal reakciója jellemzőnek mondható, velük szemben némileg egyértelműbben fogalmazta meg rosszallását Thierry Baudet, a Fórum a Demokráciáért párt vezetője, amikor a hírre úgy reagált, hogy: „Az Isten verje meg!" A holland jobboldali politikus volt az egyetlen, aki nevén nevezve a dolgot, a pedofília propagálásának minősítette a köztévé műsorát, írja a Tűzfalcsoport.

Hollandiában azonban nem számít kirívó esetnek a pedofilokkal szembeni érzékenyítés, és a megengedő magatartás az elkövetőkkel szemben. Az elmúlt évtizedekben számtalan érzékenyítő kísérlet tágította a holland társadalom tűrőképességét, így a köztévé műsora igazi felháborodást nem volt képes kiváltani.

Illusztráció Forrás: Getty Images/Alfonso Cacciola/Rinocdz

Európában nincs még egy olyan ország, amely a liberális jogrendjének köszönhetően azzal büszkélkedhetne, hogy pedofil érdekvédelmi szervezetek, politikai pártok működhettek évekig mindenféle zavar nélkül. Ilyen szerveződés volt a Testvéri Szeretet, Szabadság és Sokféleség Pártja, amely nemrég még aktívan működő politikai mozgalom volt Hollandiában.

Programjukban szerepelt, hogy 12 éves kortól lehetővé kell tenni azt, hogy felnőttek gyerekekkel létesíthessenek szexuális kapcsolatot, illetve a gyermekpornográfiát is legálissá tették volna.

A fő célkitűzéseik között szerepelt továbbá:

  • a gyermekek fogyaszthassanak drogokat,
  • a tartózkodási hely megválasztásának korhatári kitolása,
  • a hús és húsfogyasztás betiltása

Világszerte sokan követék a párt betiltását, a hágai kerületi bíróság azonban a szólás és gyülekezés szabadságára hivatkozva visszautasította az erre irányuló kereseteket. A párt végül saját magát oszlatta fel 2010-ben, addig gyakorlatilag háborítatlanul működhettek.

A háromfős párt egyik tagja, a politikai képviselet mellett egy 1982 óta működő pedofilszervezetet is működtetett Vereniging MARTIJN néven. A szervezet a párthoz hasonlóan a felnőttek és gyerekek közötti szexuális kapcsolat jogi és társadalmi elfogadtatásáért küzdött. A szervezetet csak 2014 áprilisában tiltotta be a holland legfelsőbb bíróság, mivel több mint harminc év működés után rájöttek, hogy a közrendre káros, a gyermekekre nézve pedig veszélyes egy ilyen szervezet működése. A feloszlatás után az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a „mozgalom" vezetője, azonban az új eljárás helyben hagyta a holland bíróság döntését.

Nagy felháborodást váltott ki az is, amikor 2018-ban a holland hatóságok felfedezték, hogy a dark weben már több mint tíz éve terjed egy több száz oldalas kézikönyv, ami arról szól, hogy a pedofilok hogyan tudják elcsábítani a kisgyerekeket. A könyvet számos felületen megosztották, a hatóságok azonban képtelenek voltak fellépni a könyv terjesztése ellen.

Az eljárást az akadályozta meg, hogy bár veszélyesnek ítélték a könyv tartalmát, birtoklása mégsem számított illegálisnak Hollandiában.

A holland médiában már a köztévé produkciója előtt is jelentek meg provokatív tartalmak a pedofília iránti érzékenyítés jegyében. Az egyik műsorban például egy neve elhallgatását kérő férfi bevallotta, hogy a 4–14 éves fiúkhoz vonzódik, és arra is kitért, hogy szerinte ők már el tudják dönteni, hogy akarnak-e szexuális kapcsolatot létesíteni.

Nemcsak Hollandiában, hanem Magyarországon is már évek óta zajlik a pedofilokkal szembeni érzékenyítés, a legolvasottabb baloldali lapok vezető anyagai között olyan írások szerepelnek, amelyek a pedofilokkal szembeni rokonszenvet akarják felébreszteni. A jól bevált módszer szerint személyes történeteken keresztül „hozták közelebb" az emberekhez a pedofilokat, hogy megértessék a közönséggel, hogy milyen borzasztó helyzetben is vannak e kirekesztett, sérülékeny társadalmi csoport tagjai.