Újabb korlátozásokat vezetnek be Lengyelországban

lengyelország koronavírus
Emberek várakoznak oltásra egy ideiglenes moduláris kórház bejárata előtt a lengyelországi Ostrolekában 2021. máricus 24-én, a koronavírus-járvány harmadik hulláma idején.
Vágólapra másolva!
A járvány erősödése miatt Lengyelországban szombattól újabb, két hétig érvényes járványügyi intézkedéseket vezetnek be, a többi között korlátozzák a boltokban tartózkodók számát, bezárják a fodrászatokat és a kozmetikai szalonokat - jelentették be a varsói kormányfői hivatalban tartott sajtóértekezleten.
Vágólapra másolva!

Mateusz Morawiecki kormányfő rámutatott:

a Covid-19-betegek ápolására szánt kórházi férőhelyek, valamint a lélegeztetőgéppel ellátott ágyak kapacitása több mint hetven százalékban betelt.

Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök. Forrás: MTI/EPA/AFP/John Thys

Morawiecki szerint

a lengyelországi járványhelyzetet most a legsúlyosabb 13 hónap óta.


Adam Niedzielski egészségügyi miniszter bejelentette: március 27-től április 9-ig bezárnak a nagy, több mint kétezer négyzetméter alapterületű kiskereskedelmi barkács- és bútorboltok, a fodrászatok és a kozmetikai szalonok.

A száz négyzetméternél kisebb alapterületű boltokba minden 15 négyzetméterenként egy személy tartózkodhat, a száz négyzetméternél nagyobb boltok esetében egy személy lehet húsz négyzetméterre.

Újból bezárnak a sportlétesítmények, de a tilalom nem vonatkozik a hivatásos sportolókra.

Az óvodák és a bölcsődék csak az egészségügyi személyzet gyermekeit fogadhatják be.

A általános és középiskolákban már korábban meghosszabbították a távoktatást. A templomokban is kevesebben tartózkodhatnak mint eddig, húsz négyzetméterenként egy hívő lehet odabent.
Múlt szombattól már egész Lengyelországra kiterjesztették az eddig csak egyes régiókban érvényes szigorításokat.

Újból bezártak a szállodák, a kulturális intézmények és a sportuszodák, a bevásárlóközpontokban is csak a legszükségesebb cikkeket kínáló üzletek és szolgáltatások működnek.

Emberek várakoznak egy ideiglenes moduláris kórház bejárata előtt a lengyelországi Ostrolekában 2021. máricus 24-én, a koronavírus-járvány harmadik hulláma idején. Forrás: MTI/EPA/PAP/Artur Reszko

Morawiecki azt kérte a csütörtöki sajtóértekezleten, hogy a lengyelek szűk családi körben töltsék a húsvéti ünnepeket.

Mozgáskorlátozásokat azonban nem jelentett be. A kormányfő aláhúzta: a járvány elleni harcban a fő fegyvert a gyorsan zajló oltási program jelentené, a kormány az Európai Unió színterén is folyamatosan harcol az oltóanyag hatékonyabb beszerzéséről.

Az elkövetkező öt hétben Lengyelországba hétmillió vakcina érkezik.

A közel 38 millió lakosú Lengyelországban szerdáig több mint ötmillió oltást adtak be, ezen belül közel 1,8 millió embert az alkalmazott vakcinák második dózisával is beoltották.

Csütörtöki adatok szerint egy nap alatt 34 151 új fertőzést mutattak ki, ami a legtöbb a járvány kitörése óta.

Kifejezetten a Covid-19 miatt egy nap alatt 107 ember, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 413 ember halt meg.

Lengyelországban jelenleg 27 118 fertőzött szorul kórházi kezelésre, közülük 2620-an vannak lélegeztető gépen.