Kamala Harris azzal a Bill Clintonnal konferenciázgatott a lányok védelméről, aki 27-szer járt Epstein pedofil szigetén

HARRIS, Kamala; MARTIN, Micheál Washington, 2021. március 17.
Kamala Harris amerikai alelnök (k) és Micheál Martin ír miniszterelnök videokonferencia keretében tart megbeszélést a washingtoni Eisenhower kormányzati irodaházban 2021. március 17-én.
MTI/AP/
Washington, 2021. március 17. Kamala Harris amerikai alelnök (k) és Micheál Martin ír miniszterelnök videokonferencia keretében tart megbeszélést a washingtoni Eisenhower kormányzati irodaházban 2021. március 17-én. MTI/AP/Manuel Balce Ceneta
Vágólapra másolva!
Az Amerikai Egyesült Államok demokrata párti alelnöke, Kamala Harris már előzetesen (is) komoly kritikák kereszttüzébe került amiatt, hogy pénteken részt vett a Clinton Alapítvány és a Howard Egyetem közös konferenciáján, Bill Clinton társaságában. A rendezvény ugyanis arról szólt, hogy miként lehetne segíteni a nőket és lányokat, akikre aránytalanul nagy terhet ró a koronavírus-járvány. Sokak szerint azonban nem lett volna szabad a volt demokrata elnökkel együtt konferenciázgatnia Harrisnek, hiszen a gyanú alapján Bill Clinton 27 alkalommal járt a néhai Jeffrey Epstein milliárdos üzletember tulajdonában lévő, karib-tengeri Szent Jakab-szigeten, ami a köztudatban „Epstein pedofil szigeteként" él. Ráadásképpen Clintont látták a szigeten két fiatal lány társaságában.
Vágólapra másolva!

A washingtoni Howard Egyetemen március 23. és 26. között a Clinton Alapítvány online konferenciasorozatot tartott, amely meghívottjainak listáján olyan személyek szerepeltek, mint Bill Clinton volt amerikai elnök, a felesége, Hillary Clinton egykori elnökjelölt és külügyminiszter, a lányuk, Chelsea Clinton, illetve az egyetem öregdiákja, Kamala Harris jelenlegi demokrata párti alelnök – írja a Fox News.

A konferenciasorozat utolsó napján, azaz péntek délután Bill Clinton és Kamala Harris arról beszéltek, hogy

a koronavírus-járvány idején miként lehetne segíteni a nőket és a lányokat, ugyanis a pandémia plusz terheket rótt rájuk az elmúlt egy évben.

A hivatalosan a nőket és lányokat támogató, valójában inkább Bill Clinton nevét az Epstein-ügyben játszott esetleges szerepéért tisztára mosni igyekvő rendezvény miatt felháborodott Rose McGowan egykori hollywoodi színésznő, aki egyike volt azon nőknek, akik 2017 őszén felhívták a figyelmet Harvey Weinstein filmproducer néha nemi erőszakig fajuló szexuális zaklatási botrányaira, elindítva ezáltal a #metoo-mozgalmat.

Rose McGowan a Twitter-oldalán, még szerdán külön sérelmezte azt, hogy Clinton nevének a tisztára mosásához asszisztál Kamala Harris alelnök is. A híresség szerint:

McGowan felteszi a költői kérdést a demokrata alelnöknek:

Véleménye alapján

Harris inkább arról kellene faggassa Clintont, hogy „az miért látogatta meg 27 alkalommal Epstein »pedofil szigetét«, ahol az emberkereskedelemnek áldozatul esett lányok voltak?"

Harris képmutatása miatt mások is a felháborodásukat fejezték ki. Egyikük Virginia Giuffre, aki azt állítja, hogy Epstein „pedofil szigetén" II. Erzsébet angol királynő fia,

András yorki herceg 2001-ben őt szexuális aktusra kényszerítette, amikor még csak 17 éves volt, tehát kiskorú.

Nem mellékesen Virginia Giuffre volt az, aki 2015-ben pert kezdeményezett az azóta a börtönben állítólag öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epstein és élettársa, Ghislaine Maxwell ellen.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, 2020 júliusában Epstein és Maxwell ügyében a New York-i bíróság olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyben Virginia Giuffre azt vallotta:

A vallomás nyilvánosságra került részletéből a lányok életkora nem derült ki.

A Fox továbbá arról írt, hogy a Clinton Alapítvány konferenciája és Kamala Harris azon való részvétele miatt felháborodott Juanita Broaddrick is, aki még a Monica Lewinsky-botrány idején, 1998-ban

azzal vádolta meg Bill Clintont, hogy 1978 áprilisában megerőszakolta őt, az ügy eltussolásában pedig komoly szerepet vállalt Hillary Clinton, a politikus többek között meg is fenyegette férje feltételezett áldozatát.

Juanita Broaddrick vádjait az elmúlt bő két évtizedben több alkalommal megerősítette, de

a volt elnök ellen mégsem indult eljárás.

Bill Clinton egyébként tagadja a nemi erőszak vádját.

Mindezek dacára Kamala Harris részt vett a konferencián és Bill Clintonnal értekezett a lányok és nők védelméről...

Utólagosan főleg republikánus politikusok kritizálták döntése miatt a demokrata alelnököt, de szombaton megszólalt Paula Jones is, aki azt állítja, hogy

1991 májusában Clinton még arkansasi kormányzóként szexuálisan zaklatta.

Paula Jones 1994-ben ezért beperelte az akkor már elnök Bill Clintont, később az ügy a Legfelsőbb Bíróságig jutott, azonban 1998-ban peren kívül megegyeztek, Jones asszony pedig 25 ezer dolláros kártérítést kapott, de a vádjait ennek ellenére mind a mai napig fenntartja.

A megállapodás részét képezte az is, hogy Clinton Arkansas államban az elnöki mandátuma befejezése után 5 évig nem gyakorolhatta az ügyvédi praxisát.

A volt elnök 2001-ben elismerte, hogy „nem a teljes" igazságot mondta el a Paula Jones-perben, eskü alatt tett vallomásában,

de ennek dacára mégsem vonták újra felelősségre.