Dzsihadista támadás miatt közel 200 ember rekedt egy mozambiki szállodában

Vágólapra másolva!
Muszlim szélsőségesek fegyveres rajtaütése következtében 180 ember esett csapdába egy szállodában Mozambik északkeleti csücskében, az Indiai-óceán partján fekvő Palma városában - közölték biztonsági forrásból, a hadsereg megkezdte evakuálásukat.
Vágólapra másolva!

Helyszíni híradások szerint a szélsőségesek szerdán tűntek föl a városban, és

válogatás nélkül lőni kezdtek a járókelőkre.

Meg nem erősített hírek szerint halálos áldozatok is vannak, szemtanúk lefejezett holttesteket láttak heverni az utcán, de ezt független forrásból egyelőre nem erősítették meg. A mozambiki védelmi minisztérium szerint

a dzsihadisták összehangoltan, három irányból nyomultak be a városba, amely egy óriási gázmező közvetlen közelében fekszik.

A dzsihadista támadás miatt

több százan rekedtek a Total francia nagyvállalat gázkitermelési projektjével szomszédos faluban,

Quitindában, és kérték a kormányt, hogy sürgősen kezdje meg az evakuálásukat. A Human Rights Watch jogvédő szervezet szerint a támadók azt mondják, hogy egy helyi, mozambiki dzsihadista csoporthoz, az al-Sababhoz tartoznak. Palmában a fegyveres támadók elől sokan - köztük a Total mellett egy másik külföldi energiaipari óriásvállalat, az amerikai Exxon munkatársai - az Amarula szállóban kerestek menedéket.

A mozambiki hadsereg helikopterrel menti az embereket a szállodából, miközben igyekszik távol tartani az épülettől a dzsihadistákat.

A muszlim szélsőségesek támadásai miatt a térségbe hetek óta nem lehet eljutni közúton.

A dzsihádisták augusztus óta a hatalmukban tartják Mocimboa da Praia települést Palmától 80 kilométernyire délre, és elfoglaltak több környező falut is.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető iszlamisták szervezetét Mozambikban al-Shababnak hívják, de nem tudni arról, hogy lenne kapcsolata a Szomáliában tevékenykedő al-Shabaab terrorszervezettel, amely viszont az al-Kaidával működik együtt. A washingtoni kormány március elején terrorszervezetnek minősítette mozambiki dzsihadista csoportot, és szankciók széles körét vezette be ellene.