Észtország április végéig meghosszabbítja a karantént

Vágólapra másolva!
Észtország április 25-ig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt elrendelt karantént - tudatta kedden Jaak Aab észt közigazgatási miniszter.
Vágólapra másolva!

"A jelenleg érvényes korlátozásokat fenntartjuk. Nem lesznek újabbak, de április 25-ig nem lesz lazítás" - mondta a miniszter az észt közszolgálati rádiónak nyilatkozva.
A fertőzöttek számának hirtelen megugrása miatt a tallinni kormány márciusban karantént rendelt el eredetileg április 11-i hatállyal. A járvány terjedésének feltartóztatását célzó intézkedések keretében

az éttermek és a nem létfontosságú cikkeket árusító üzletek zárva tartanak, az iskolák pedig újfent távoktatásra álltak át.

A kulturális, szabadidős és szórakoztatóipari létesítmények szintén bezártak. A beltéri rendezvényeket betiltották. A kültéri gyülekezéseknél a 2+2 szabályt kell követni, vagyis legfeljebb két ember lehet közel egymáshoz legalább két méter távolságot tartva a többi résztvevőtől.

Az 1,3 millió lakosú Észtország tavasz óta küzd a járvány újabb hullámával.

A pandémia kitörése óta több mint 105 ezer fertőzöttet regisztráltak,

akik közül 896-an meghaltak. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az európai országok közül

Észtország rendelkezik az egyik legmagasabb fertőzési rátával.