Egy férfi Manhattan belvárosában brutálisan összevert egy ázsiai nőt fényes nappal az utcán. A New York-i Rendőrkapitányság szerint nem ez volt az első eset, hogy ázsiaikat támadtak meg az után - írja a Fox News.

A rendőrök hajnalban elfogták azt a 38 éves Brandon Elliotot, akit azzal gyanúsítanak, hogy a hétfőn  Manhattan belvárosában egy üzlet előtt megvert egy ázsiai nőt. A véres támadást az üzlet biztonsági kamerája is rögzítette.

Ba...meg, te nem tartozol idekiabálta a támadó miközben verte a nőt. Brandon Elliot a támadás helyszínétől nem messze egy hajléktalanszállón él.

A 65 éves ázsiai-amerikai nőt a New York-i Times Square közelében támadták meg.Forrás: AFP/-

A videó alapján a férfi először hasbarúgta a 65 éves nőt, aki ettől elesett, ezután a támadó fejberúgta, majd  több helyen is megrúgta a testén.

Kamerafelvételek tanúsága szerint két biztonsági őr egy közeli épület bejáratánál szintén tétlenül végignézte az esetet, és még akkor sem siettek az áldozat segítségére, amikor a földön feküdt, és a tettes sietség nélkül elment a helyszínről. A biztonsági őröket munkaadójuk azóta felfüggesztette az ellenük szóló nyomozás idejére.

A nő súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, de kedden már kiengedhették egy kórházi szóvivő szerint.

A rendőrség szerda hajnalban fogta el a férfit, akit gyűlölet-bűncselekmény elkövetésével, és bántalmazással vádolnak.

A New York-i rendőrség korábban 2500 dollár jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. Egyúttal a megrótta azokat a járókelőket, akik tétlenül nézték, a hétfői támadást.

A 38 éves Brandon Elliot, fényes nappal támadt rá a 65 éves nőre.Forrás: AFP/-

A környéken az AP hírügynökség szerint általában sokkal több rendőr járőrözik, mint másutt az országban, a hétfői incidens idején azonban egy sem volt a közelben.

Kiderült, hogy a férfi egy hajléktalanszállón éltForrás: AFP/-

A New York-i esetet több olyan támadás előzte meg az országban, amelyet ázsiai származású amerikaiak ellen követtek el. A legsúlyosabb március közepén történt Georgiában: egy lőfegyveres támadó egymás mellett lévő masszázsszalonokban agyonlőtt nyolc embert, köztük hat ázsiai származású nőt.

New Yorkban az idén már 33, gyűlöletből fakadó támadás történt, míg a tavalyi év azonos időszakában 11.