Napra pontosan 30 éve ezen a napon történt a brutális gyilkosság, amiben két nővért és unokatestvérüket akarták megölni, minden különösebb indíték nélkül. A két társaság véletlenül találkozott össze, először kedélyesen elbeszélgettek egymással, majd miután elköszöntek egymástól, Reginald Clemons azt mondta az egyik barátjának, hogy rabolják ki őket. A dolog rablásnak indult, végül nemi erőszak és kettős gyilkosság lett belőle.

1991 áprilisában a 19 éves Julie és a 20 éves Robin Kerryt meglátogatta unokatestvérük, a 19 éves Thomas Cummins. A két lány április 4-én este meg akarta mutatni Thomasnak a Missouri és Illinois államot összekötő, Chain of Rocks hidat, hogy megmutassanak neki egy graffiti-verset, amit évekkel korábban a lányok festettek fel.

A híd 1929-ben épült, egyik különlegessége, hogy a közepén van egy 22 fokos kanyar. A régen forgalmas híd komoly szerepet töltött be a közlekedésben az 1970-es lezárásáig. Egészen 1998-ig nem használták hivatalosan, akkor felújították és azóta gyalogos és kerékpáros hídként üzemel. Azokban az években, ameddig le volt zárva, az erőszakról és a bűncselekményekről volt ismert a híd, közülük is az egyik legismertebb történt a végzetes áprilisi estén.

A nővérek és az unokatestvérük késő este, nagyjából fél 12-kor értek a parkolóba. Beszélgettek és közben elindultak a Mississippi folyó felett ívelő hídon.

Nem sokkal ez előtt egy másik társaság is azt találta ki esti programnak, hogy a hídhoz mennek.

Reginald Clemons, Marlin Gray, Daniel Winfrey és Antonio Richardson, Clemons unokatestvére egy közös barátjuknál szórakoztak. Sört ittak és füvet szívtak, amikor Gray azt javasolta a társaságnak, hogy menjenek ki a Chain of Rocks hídhoz. A két társaság összetalálkozott a hídon, amikor a 4 férfi már visszafelé tartott, és röviden beszélgettek. Az egyik nővér cigarettát adott az egyik férfinek a társaságból, míg Gray megmutatta nekik, hogy hogyan lehet lemászni a híd aknafedelén keresztül a mólóig. Közben Clemons azt fejtegette nekik, hogy ez egy jó hely, ha egyedül akar lenni az ember, vagy randizni vinné a barátnőjét. Ezután a két csoport különvált és ellenkező irányba indultak tovább. A nővérek és Thomas megálltak megnézni a graffitit, majd folytatták a sétát tovább a híd illinoisi vége felé.

Clemons és három barátja visszaértek az autóikhoz, időztek még ott egy kicsit, majd azt mondta: Raboljuk ki őket!Erre a barátja Gray azt felelte, hogy: Oké, úgy érzem bántani akarok valakit!Clemons unokatestvére

azt javasolta, hogy erőszakolják meg a lányokat. Ebbe Clemons is beleegyezett.

Ekkor a négyes elindult a hídon Illinois felé, séta közben Winfreyhez odament Gary és egy óvszert nyújtott neki,

amit Winfrey eltett és kijelentette, hogy: Nem fogom megtenni. Ekkor Clemons megragadta őt, a korláthoz nyomta és megfenyegette, mire Winfrey végül beleegyezett a dologba. A társaság utolérte Juliet, Robint és Thomast, azt mondták nekik, hogy: Ez egy rablás!

A férfit a földre parancsolták, Antonio lefogta Juliet, amíg Clemons megerőszakolta, utána helyet cseréltek.

Gary, Antonio és Clemens ezután felváltva erőszakolták meg a lányokat.

Thomastól elvették a tárcáját, óráját, a pénzét és a kulcsait, majd mindenkit az aknába parancsoltak. Ott Thomast lefektették a lányok mellé, majd azt parancsolták nekik, hogy keljenek fel és menjenek a peron alatti beton móló felé.

 

 Először Juliet lökték le a több mint húsz méteres magasságból, aztán következett a testvére Robin.  

Thomasra ráparancsoltak, hogy magától ugorjon le. Amikor a férfi a zuhanás után a víz felszínére került, meglátta Juliet és azt kiabálta neki, hogy ússzon. Az erős sodrás Thomast Julie felé vitte, de végül elsodródtak egymástól, mindketten elmerültek.

Thomas kiszabadult az áramlatból és sikerült a felszínen maradnia, de Julie már nem jött fel többet.

A férfi egy erdős területen ért partot, egyedül ő élte túl az estét. Unokatestvérei közül Julie testét nagyjából három héttel később találták meg a folyóban,

Robin testét a mai napig nem találták meg.

Reginald Clemonst, Antonio Richardsont és Marlin Garyt halálra ítélték, de végül csak Garyt végezték ki, Clemons pedig ötszörös életfogytiglani büntetést kapott. Daniel Winfrey azon a napon még csak 15 éves volt. Őt 30 év börtönre ítélték, 15 év után feltételesen szabadult.

 

Felhasznált források:

https://murderpedia.org/male.C/c/clemons-reginald.htm

https://www.theguardian.com/law/2013/aug/07/reggie-clemons-death-row-missouri