Joe Biden lett az első amerikai elnök, aki a húsvéti üzenetéből kihagyta annak a vallási jellegű tartalmát, egyetlenegyszer sem említette meg a „Jézus", a „Krisztus" és a „kereszténység" kifejezéseket. A demokrata államfő látványos szakítása az amerikai keresztény hagyományokkal már csak annak tükrében is meglepő, hogy Biden a tavalyi kampánya alatt több alkalommal megemlítette, hogy ő római katolikus vallású, aki szokott templomba járni.

Példátlan magatartást tanúsított Joe Biden elnök a húsvéti beszéde alatt. Gyökeresen szakítva elődjei hagyományával, a húsvétvasárnap elmondott ünnepi beszédében egyetlenegyszer sem említette meg a „Jézus", a „Krisztus" és a „kereszténység" szavakat, azt a hamis látszatott keltve ezáltal, mintha a húsvétnak semmi köze nem lenne a keresztény hagyományokhozhívja fel rá a figyelmet közösségi oldalán Kayleigh McEnany, a Fox News új munkatársa, aki korábban Donald Trump elnök szóvivője volt.

A Fehér Ház erkélyén felesége, Jill Biden és egy nyúlnak öltözött személy társaságában mutatkozott, „húsvéti nyusziról" ugyan beszélt, de az ünnep mögött meghúzódó vallási szálról egyáltalán nem.

A feltámadást egyszer megemlítette ugyan, de abból nem derült ki, hogy húsvétvasárnap mégis ki támadt fel, csupán általánosan utalt rá, a megújulás jegyében. Biden elnök szó szerint ezt mondta: „A húsvét az öröm napja, amikor a feltámadást és a megújulást ünnepeljük. De ebben az évben tudjuk, hogy sokan az ünnep megszokott kényelmét nélkülözni kényszerülnek". A demokrata elnök utóbbi mondatában a koronavírus-járványra gondolhatott.

Isten nevének az említésére is csupán politikai kontextusban került sor, miszerint „Isten áldja meg az amerikaiakat, védelmezze meg a hadsereg katonáit, és gondoskodjon a húsvéti nyusziról".

Amerikai konzervatív sajtókommentátorok külön kiemelték, hogy Joe Biden az első elnök, aki húsvéti üzenetében nem emlékezett meg Jézus Krisztusról és a keresztény hagyományról. Korábban valamennyi amerikai elnök – politikai oldaltól függetlenül – beszélt a húsvét vallási jellegű jelentőségéről is, amely egyértelműen az ünnep központi eleme.

Így tett Donald Trump elnök, de Barack Obama is fontosnak tartotta, hogy vallási tartalmú üzenetet közvetítsen húsvétkor.

Biden szakítása az amerikai keresztény hagyományokkal már csak annak tükrében is meglepő, hogy a jelenlegi elnök a tavalyi kampánya alatt több alkalommal megemlítette, hogy ő római katolikus vallású, aki szokott templomba járni.

Joe Biden egyébként az Egyesült Államok második katolikus elnöke, az első a szintén ír származású John F. Kennedy (1961-1963) volt.