Ismét rekordszámú fertőzöttet regisztráltak Indiában

koronavírus, India
Brit egészségügyi szakemberek koronavírus gyorsteszteket végeznek London egyik nemzetközi repülőterén az induló utasoknál 2020. december 20-án.
Vágólapra másolva!
Rekordszámú új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak szerdán is Indiában, miközben az ország több állama komoly nehézségekkel szembesül a járványkezelésben, vakcinahiányra panaszkodik, és kéri az oltási kampány kiterjesztését a fiatalabb korosztályokra.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint

az elmúlt napon országosan 126 789 új fertőzöttet regisztráltak, közülük 59 907-et a járvány által leginkább sújtott Mahárástra államban.

Az új fertőzöttek napi száma első ízben hétfőn lépte át a szászezret, és azóta háromszor ugrotta át ezt a határértéket a napi mutató, amely jelenleg legmagasabb a világon.

A fertőzöttek száma jóval gyorsabban nő Indiában, mint a járvány tavalyi első hulláma idején, ami szemlátomást váratlanul érte a hatóságokat. A kormány szerint ez elsősorban az emberek tömeges összejöveteleire vezethető vissza, illetve arra, hogy dacolva az előírásokkal, nem hordanak védőmaszkot az újranyitott boltokban és irodákban.

India már csaknem 13 millióan kapták el a vírust Forrás: AFP/Indranil Mukherjee

Az ellenzéki pártok azzal vádolják a miniszterelnököt, hogy vakcinák tízmillióit exportálja más országokba, miközben Indiában csupán a lakosság lélekszámának töredékére jut elegendő oltás.

Indiában a járvány kezdete óta 12,9 millióan kapták el a koronavírus-fertőzést,

amivel az 1,32 milliárd lakosú ország a harmadik a világon az Egyesült Államok és Brazília után. Egy nap alatt 685-el nőtt a fertőzés okozta Covid-19 betegség halálos áldozatainak a száma, ami az elmúlt öt nap legmagasabb növekménye volt.

A dpa hírügynökség jelentése szerint Mahárástrában - amely már az első hullám idején is a járvány által leginkább sújtott indiai állam volt - a kórházak intenzív osztályain kevés a betegágy és oxigénpalackokból is hiány van. A Covid-betegek számára fenntartott intenzív osztályos ágyak hatvan százaléka foglalt, de egyes mahárástrai körzetekben kilencvenszázalékos az arány.