Izraelben kialakulhatott valamiféle közösségi immunitás a koronavírussal szemben a Weizmann Intézet szakértője szerint - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.

Eran Szegal, a Weizmann Tudományos Intézet informatikus-biológus professzora szerint lehetséges, hogy kialakult az országban a magas fokú átoltottság miatt egyfajta közösségi immunitás, amely lehetővé teszi újabb járványügyi korlátozások feloldását.

Izraelben januárban tetőzött a járvány harmadik hulláma, amelyben több mint 95 százalékban a brit változatot azonosították, de mostanra 97 százalékban csökkent a naponta azonosított új esetek száma.

Csaknem 5 millió izraelit már kétszer beoltottak, a pészahi és húsvéti családi és közösségi összejövetelek sem okozták az új fertőzések számának emelkedését, és ezért az egészségügyi minisztérium illetékesei a korlátozások további enyhítését tervezik, többek közt a szabadtéri maszkviselés elhagyását.

Oltás Tel-AvivbanForrás: MTI/EPA/Abir Szultan

A gazdaságot, a kereskedelmet már teljes egészében megnyitották, de korlátozásokkal. Zárt helyen továbbra is csak 20-an lehetnek együtt, és az oktatásban még vannak olyan korcsoportok, melyek kis csoportokban, s csak a hét bizonyos napjaiban járhatnak iskolába, egyébként távoktatásban vesznek részt - emlékeztetett hétfőn a Jediót Ahronót című újság hírportája, a ynet.

A december 20-án kezdődött kampányban eddig 5 320 077-en kapták meg az első, és 4 936 635-en a második dózis védőoltást is a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával, előbbi szám az ország lakosságának 57,21 százalékát jelenti.

A vasárnap elvégzett 37 889 teszt során 137 vírushordozót azonosítottak, ami 0,4 százalékos arányt jelent. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában 3484 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta 836 072 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6299-en haltak meg Izraelben.