Szándékosan megfertőzött AIDS-szel fiúkat a baloldal istenített filozófusa

Michel Foucault balliberális francia filozófus pedofilbotrányáról az Origo nemrégiben számolt be. Azt írtuk, hogy Guy Sorman, közismert francia-amerikai esszéíró egy francia televízióban arról beszélt, hogy a baloldal által istenített, 1984-ben meghalt filozófus, Michel Foucault, a Tunisz melletti Sidi Bou Saïd falu temetőjében a sírokon erőszakolt meg 8, 9 és 10 éves kisfiúkat. Arról is írtunk, hogy a francia médiumok, különösen annak baloldali képviselői, mélyen elhallgatták az ügyet, és tegyük hozzá, hogy a liberális jogvédők, a gyerekek jogaiért küzdő aktivisták szintén különös passzivitást mutattak, egyáltalán: meg sem szólaltak. 

A francia baloldali sajtóorgánumok közül azóta is igazából csak a Libération reagált, mégpedig eléggé különös módon. Az újság a „Die Zeit" német napilapban megjelent cikk alapján ír arról, hogy Sorman „soha nem ismerte el, hogy látta volna Foucault-t a temető közelében", mindösszesen annyit mondott, hogy „francia értelmiségi körökből, konkrétabban Jean Daniel (a „Nouvel Observateur" balliberális hetilap alapítója) köreiből értesült Foucault tetteiről".

„Jean Daniel körében szokás volt Foucault „kalandjaival" viccelődni. Nevettünk az éjszakai temetői randevúin, ahol a kisgyerekekkel találkozott,

idézi a „Libération" Sorman Die Zeitnak adott interjúját, majd megjegyzi, hogy „ez azért nem kézzel fogható (bizonyíték)", azaz nem jelent semmit. Ezzel szemben Sorman először még a francia televízióban arról beszélt, hogy „látta, ahogy Foucault megvette a kisfiúkat", majd „a temetőbe csalta és megerőszakolta őket". A fordításból adódó „ferdítési" lehetőségek mellett más okai is lehetnek annak, hogy az erősen baloldali Libération, a korábban az Origo által is idézett „Les Valeurs Actuelles"-ben megjelentektől egészen eltérően értelmezi ezt a botrányos ügyet. Másképpen: elferdíti, próbálja védeni Foucault-t. Sőt.

Michel Foucault Forrás: Michele Bancilhon via AFP/Michele Bancilhon

A „Libération"-ban megjelent cikket olvasva ugyanis olyan érzése támad az embernek, mintha Foucault „tisztára mosdatása" zajlana a szemünk előtt.

Vajon véletlenről van szó? Érdemes idézni a Foucault-val összefüggésben használt kifejezéseket: „a világ legtöbbet idézett filozófusa", vagy „a baloldali értelmiség totemszerű figurája", vagy „világegyetemes gondolkodó", valamint a „haladás gondolkodója".

A Libération ráadásul úgy tesz, mintha a 68-as generáció ideológiai „nagymesterei" által hirdetett és elhintett hedonizmussal semmi baj nem lenne, ahogy azzal sem, hogy „nekik a pedofília" is megengedett, mert nekik mindent szabad.

(Erről később még szó lesz). Óriási a kontraszt és az ellentmondás a francia televízióban megjelent Sorman-interjú és a Libération értelmezése között. Vajon mi érdeke fűződik a baloldali napilapnak ahhoz, hogy Foucault-t mentse? Annyit mindenesetre már most érdemes megjegyezni, hogy a Foucault által is aláírt, a pedofília legalizálását követelő 1977-es balliberális értelmiségi kiáltvány a Le Monde mellett épp a Libérationban jelent meg - erről is írtunk az Origón.

De talán az sem véletlen, hogy a Libération a periférikus, „Jeuneafrique" nevű internetes újságot is idézi (ez a „Jeune Afrique", az 1960-ban Tunéziában alapított, erősen balliberális befolyás alatt álló hetilap internetes változata), amely a Foucault által Tunéziában töltött időszakot (1966-1969) „bohém korszaknak" nevezi, és Guy Sorman ominózus interjúját megcáfolandó, helyszíni beszámolókat készített.

Guy Sorman Forrás: AFP/Damien Meyer

A faluban élők emlékeinek és varázslóknak a felidézésével, mintegy 50-55 év távlatából igyekeztek megcáfolni Sorman állításait.

„Ahogy ez minden falura igaz, a temetőben soha nem vagyunk egyedül, különösen nem ezen a varázslókkal teli földön, és egy szent helyet senki sem merne megszentségteleníteni, mert az szembemenne „Sidi Jebali", a temetők szent főnökének az áldásával (baraka)" - hangzik az „egyik cáfolat". Azaz: mindig van ott egy varázsló, az meg biztos észrevette, 37 évvel ezelőtt.

Nézzünk egy másik csalhatatlan bizonyítékot: „Foucault nem volt pedofil, viszont elcsábult a szép fiúktól. 17-18 éves fiatalokról van szó, akikkel rövid időt töltött a temető melletti bozótban, a világítótorony fénye alatt" - hangzik „egy másik cáfolat". Vagyis, lehet, hogy megrontott fiúkat, de ezek nem kisfiúk voltak, hanem későkamaszok, az meg bocsánatos bűn.

Igaz, Moncef Ben Abbes, „a falu élő emlékezete" azért azt is hozzáteszi, hogy akkor még 20 év volt a nagykorúság korhatára Tunéziában (Foucault tehát ezen az alapon mindenképpen kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolatot, azaz bűncselekményt követett el), de a filozófus nem emiatt került a hatóságok célkeresztjébe, hanem azért, mert támogatta a párizsi események hatására szerveződő tunéziai szélsőbaloldali diáklázadásokat.

Érdemes a „The Sunday Times" napilapban megjelent Sorman-interjút is alaposabban is elemezni, mert a Libération mellett a baloldallal meglehetősen kegyes, hivatalosan jobbközép „Le Point" hetilap is hivatkozik rá, bár szintén csak felületesen.

Ebben az interjúban Sorman további részleteket árult el Foucault tunéziai pedofil „kalandjairól", és általánosságban elemezte a francia filozófusnak az angolszász értelmiségi körökre gyakorolt hatását.

Kifejtette, hogy egy alkalommal baráti társasággal, húsvét környékén látogatta meg Foucault-t a Tunisz melletti Sidi Bou Said faluban, ahol a filozófus akkoriban élt.

„Fiatal gyerekek rohantak Foucault után, miközben azt kiabálták: „És velem mi lesz? Vigyél el, vigyél el!" - idézte fel Sorman a történteket. „Foucault 8, 9, 10 éves gyerekeknek dobált pénzt, majd így szólt hozzájuk: „találkozzunk este 10-kor a szokásos helyen". Mint kiderült, ez a helyi temető volt, ahol Foucault a sírköveken szeretkezett a fiatal fiúkkal, a beleegyezés kérdése szóba sem jött". (Sorman ugyanezt mondta a francia televízió adásában is, azzal a különbséggel, hogy a „szeretkezett" szó helyett a „megerőszakolt" kifejezést használta.) A lényegen nem változtat: mind jogi, mind erkölcsi értelemben egy 8-10 éves kisfiút megrontani erőszak.

Sorman azt is hozzátette, hogy Foucault ezt nem merte volna megtenni Franciaországban, majd Paul Gauguin-hez hasonlította a filozófust, aki szexuális kapcsolatba került a Tahitin megfestett fiatal lányokkal, vagy

még inkább a kommunista íróval, a bevallottan pedofil André Gide-del vont párhuzamot, aki szintén Afrikában „vadászott" fiatal fiúkra. „Van ennek egy fehér imperialista, gyarmatosító dimenziója is, a fehér imperializmus",

ha úgy tetszik, tette hozzá Sorman, majd hasonlóan a francia televíziónak adott interjújában elhangzottakhoz, kifejtette, hogy bánja, amiért nem jelentette fel Foucault-t a rendőrségen, vagy a sajtóban már akkor, viselkedését erkölcsileg megvetendőnek és „szörnyűnek" tartotta ugyanis.

Ha már André Gide szóba került: a Nobel-díjas író szintén Tunéziában, szintén 8-10 éves kisfiúkat erőszakolt meg, egy idő után felesége is megtudta, de nem csinált semmit.

Sorman állítása szerint ugyanakkor a francia média már tudott Foucault (pedofil) szokásairól. „Azon az utazáson újságírók is jelen voltak, csak senki sem csinált ügyet belőle akkor. Foucault volt a filozófuskirály, mintha az istenünk lett volna Franciaországban" - tette hozzá, utalva arra, hogy Foucault-nak a balliberális értelmiségi körökben mennyire „magasztos" megítélése volt.

„Foucault nemcsak a börtönökről, az őrületről vagy a szexualitásról írt ellentmondásos elemzéseiről vált ismertté, hanem arról is, hogy 1977-ben aláírta azt a petíciót is, amelyben a balliberális értelmiségi elit a 13 éves gyerekekkel folytatott szexuális viszony (azaz a pedofília) legalizálását követelte"

- folytatja elemzését a The Times.

A brit napilap foglalkozik Foucault-nak az angolszász baloldali értelmiségre és művészvilágra gyakorolt hatásával is. A példálódzást James Miller, balliberális gondolkodású író Foucault-ról írt 1993-ban megjelent könyvével kezdi. („The Passion of Michel Foucault"- Miller legnagyobb sikerét Foucault interpretálásának köszönheti, még 2012-ben is tartott kurzust Foucault-ról a „New School" New York-i magánegyetemen.) Könyvében Miller részletesen taglalja, hogy amerikai utazásai során Foucault komoly érdeklődést mutatott az Amerikában szélesebb körben elterjedt homoszexuális, szadomazochista fürdőházak iránt, viszont egyáltalán nem beszélt Foucault tunéziai szexuális „kalandjairól". (Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a

„Contemporary Aesthetics" újságban megjelent részletes elemzés szerint nem zárható ki, hogy Foucault a 80–as években, már AIDS-betegként szándékosan „terjesztette" a gyilkos betegséget San Francisco homoszexuális fürdőiben).

A The Times kitér arra is, hogy Foucault nemcsak az amerikai balliberális elitre gyakorolt óriási hatást, hanem komolyan hozzájárult a mai amerikai balliberális identitáspolitika és „genderelmélet" kialakításához („French Theory"- leegyszerűsítve, a filozófiatörténelem „French Theory"-nak nevezi azt a döntően francia filozófusok, így Foucault által is képviselt, nihilista, posztmodern irányzatot, amely a mostani identitáspolitika és „genderelméletek" alapját is képezi). Foucault a 70-es években egyre többet tartózkodott Amerikában, 1983-ig rendszeresen adott elő többek között a kaliforniai Berkeley egyetemen, hatása mind a mai napig felbecsülhetetlen a balliberális gondolkodók, művészek világában a The Times szerint. A lap példaként említi MC Hammer-t, a világhírű amerikai rappert, aki Foucault egyik nagy rajongójának számít, sőt, a 80-as évekre valóságos „Foucault-mánia" alakult ki az USA-ban, akit egyfajta „szent főnöknek", „gurunak" tekintettek, tekintenek ma is.

Hatása mind a mai napig meghatározó az amerikai liberális egyetemi kampuszokon, érdemes megemlíteni, hogy Donald Trump 2017. január 20-i beiktatásakor, tiltakozásképpen, az amerikai egyetemeken az antropológiát tanító professzorok Foucault műveiből olvastak fel egymással párhuzamosan.

Sorman súlyos kritikával illette a francia balliberális ideológiai elitet, amikor arra utalt az interjúban, hogy Foucault magatartása egyértelműen az általános, egészen Voltaire-ig visszavezethető francia „rossz közérzetben" gyökerezik. Sorman így fogalmaz: „(Foucault) azt hitte, hogy kétféle erkölcs létezik, egy az elit számára, amely valójában az erkölcs fölött áll, és egy másik, az emberek erkölcse, amelynek korlátozónak kell lennie. Franciaország még nem demokrácia, megvolt ugyan a forradalmunk, kikiáltottuk a köztársaságot, de az arisztokrácia, az értelmiség (azaz az elit) még mindig itt van, különleges státuszával, bármi történjen is. Bár most a világ hirtelen megváltozni látszik" - tette hozzá Sorman.

A The Times utal arra is, hogy távolról sem Foucault volt az egyetlen olyan ünnepelt, közismert francia balliberális figura, aki felfokozott „jogosultságtudattal", privilégiumokkal rendelkezett. Az elmúlt években számos vallomással szembesültünk, amelyek következtében büntetőjogi eljárások indultak meg az irodalom vagy a művészvilág neves alakjai ellen, azért, mert gyerekekkel szemben követtek el szexuális bűncselekményeket, és mindezt tették az 1968-as szélsőbaloldali diáklázadások ideológiai folyományaként.

Gabriel Matzneff Forrás: AFP/Leextra/Julien Falsimagne

A The Times által is felsorolt számos ismert ember közül említsük meg Gabriel Matzneff-et, a magát nyíltan pedofilnak valló, a francia baloldal dédelgetett személyének számító írót, aki az 1980-as években az akkor kiskorú Vanessa Springorát „csábította el" és erőszakolta meg folyamatosan, brutális körülmények között. Vagy a párizsi elitet legújabban sokkoló, Camille Kouchner alig egy hónap alatt több mint 250 ezer példányban eladott könyvében („La Familia Grande") található vallomást, amelyben az egykori szocialista politikus Bernard Kouchner lánya arról ír, hogyan erőszakolta meg rendszeresen nevelőapjuk, Olivier Duhamel 14 éves korában fiú ikertestvérét. Duhamel vezető francia értelmiségiként, politológusként, filozófusként, európai parlamenti képviselőként a francia balliberális ideológiai-politikai elit egyik legbefolyásosabb képviselőjének számított. Az Origo a Duhamel-ügyről itt számolt be részletesen, itt pedig arról írtunk, hogy

Olivier Duhamel rendőrségi kihallgatása során bevallotta, hogy rendszeresen megerőszakolta nevelt fiát, azaz Camille Kouchner könyvének döbbenetes állításai igazak voltak.

Olivier Duhamel Forrás: AFP/Christophe Archambault

De ne maradjon ki a felsorolásból a szintén pedofilbotrányba keveredett, 68-as generációhoz tartozó, „vörös Dani" néven becézett, szélsőségesen liberális, kommunista nézeteket valló Daniel-Cohn Bendit sem, aki a német televízió kamerái előtt vallott arról, hogyan rontott meg kiskorú fiúkat (óvodásokat!) egy óvodai csoportban. Ahogy a Times fogalmaz, az ún. „68-asoknak (azaz azoknak, akik a szélsőbaloldali lázadásokban akár ideológiailag, akár tettekkel is részt vettek) most védekezniük kell.

Luc Ferry, a ma 70 éves konzervatív filozófus, egykori oktatási miniszter, a 68-as események szemtanújaként mondta azt, hogy kortársainak most sok mindenre választ kell adniuk. „Az emberek elfelejtették, hogy az 1968-as gondolkodás népszerűsítette a pedofíliát" - idézi a The Times Ferryt.

A The Times utal arra is, hogy a fentiekkel összefüggésben

új törvénytervezet került a francia jogalkotók asztalára az elmúlt hetekben. Ennek alapján bármely 15 év alatti kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat automatikusan büntetőjogi eljárás alá tartozna a jövőben.

Daniel Cohn-Bendit Forrás: AFP/Sputnik/Ekaterina Chesnokova

Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy az erőszak áldozatául esett kiskorúnak kell bizonyítania, hogy kényszerítették a szexuális kapcsolatra. A márciusi parlamenti vitában, valós helyzeteket is figyelembe véve, felmerült egy olyan módosító indítvány is („Rómeó és Júlia"- klauzula), amely a szerelmes fiatalkorúakat hivatott védeni, ugyanis a szexuális kapcsolatot ez a módosító nem büntetné automatikusan, ha a két érintett személy közötti életkorkülönbség kevesebb, mint 5 év. Miután a törvénymódosítás egyik nagy támogatója maga Macron elnök,

a The Times szerint Párizsban máris arról beszélnek, hogy a módosítás vajon mennyire eshet rosszul Brigitte Macronnak, az elnök feleségének, aki 40 éves volt, amikor a 15 éves Macronnal elkezdődött a kapcsolata.

Emmanuel Macron és felesége, Brigitte Macron Forrás: AFP/Ludovic Marin

Sorman mindennek ellenére sem gondolja azt, hogy Foucault-t, a balliberális világban bevett és elterjedt módon, egyszerűen törölni kellene („cancel culture"). Azt mondja, hogy „nagyra értékelem a műveit, senkit nem buzdítok arra, hogy égesse el a könyveit, egyszerűen csak

azt szeretném, hogy megértsék a Foucault körüli igazságot az emberek, és azt, hogy ezek között a filozófusok közül hányan voltak olyanok, akik a saját vágyaikhoz és szenvedélyeikhez kerestek és szolgáltattak érveket (a műveikben).

Foucault saját érvei alapján azt tehetett, amit csak akart". Viszont, ahogy azt a „France-Amerique" havonta megjelenő kulturális folyóirat 2020. januári számában írta, „a tehetség többé nem adhat felmentést a bűn alól".