Lionel Virgile Brooklynban követett el közlekedési szabálysértést azzal, hogy átment a piros lámpán járművével. Ekkor állította félre a fekete férfit a rendőrség, aki viszont rendkívül agresszívan viselkedett, és az intézkedő rendőrökre támadt.

Az intézkedő rendőr testkamerájának felvételén látszik, hogy odalép a 44 éves férfihez elkérni a jogosítványát és forgalmi engedélyét, ő viszont azt válaszolja, hogy nincsenek nála a dokumentumok. Ezt követően a fekete férfi elkezdte kinyitni a jármű vezető oldali ajtaját és kiszállva neki támadt a rendőrnek, az arcára átlátszó folyadékot öntve.

Ugyan még pontosan nem derült ki, hogy milyen folyadékkal támadt az elkövető, de feltehetőleg peroxid vagy fehérítő lehetett, amely a szembe jutva akár súlyos, maradandó sérülést is okozhatott volna. 

A rendőr a támadást követően vissza szaladt autójához, a férfi pedig elhajtott. Néhány perccel később egy másik rendőr is megpróbálta elfogni, az ő kocsijára házi készítésű meggyújtott Molotov-koktélt dobott, azonban szerencsére nem a rendőrautón, hanem arról lepattanva a földön tört össze.

Nem sokkal később sikerült elfogni. Az ABC helyi csatornájának a férfi testvére is nyilatkozott, aki szerint Virgile mentálisan instabil. Állítólag egy hónapja is letartóztatták, azt követően pedig kocsijában lakott.