A 31 éves, házas Lisa DeFluri molesztálta az egyik diákját 2020 második felében, amiért decemberben letartóztatták, ám azóta szabadlábra került. A hírek szerint azonban újra megpróbált kapcsolatba lépni a lánnyal, ezért rövid időn belül ismét rács mögé került.

Lisa DeFluri matematikatanárként és kosárlabdaedzőként dolgozott a springfieldi Thurston középiskolában. A nő ellen decemberben vádat emeltek, miután kiderült, hogy az egyik tanítványát, egy kiskorú lányt orális szexre kényszerítette. DeFlurit nemrég szabadon bocsátották letartóztatásából, ám a múlt héten visszakerült, mert a hírek szerint megpróbált újra kapcsolatba kerülni a diáklánnyal,

aki hosszú ideje benne volt a tanárnő kosárlabdacsapatában.

Forrás: Lane County Jail

Hétfőn újra meg kellett jelennie a bíróságon is, ahol ismét kihallgatták.

A vádak szerint

július 3-tól letartóztatása napjáig, azaz december 6-ig folyamatosan zaklatta a lányt, többek között orális szexre is kényszerítette.

Sőt, még azután is folytatódott az illegális viszonyuk, hogy a koronavírus miatti rendeletek miatt az iskola bezárt.

Az első letartóztatása után DeFluri tanítását átmenetileg felfüggesztették az iskolában, a nő pedig a Lane megyei börtönbe került.

Mivel a lány még kiskorú volt, a tanárral szemben nemcsak szexuális erőszak, de fiatalkorúakkal való visszaélés miatt is vádat emeltek - írta meg a DailyStar.