A mexikói drogkartellek drónokkal bombázták a rendőröket és a katonákat

Vágólapra másolva!
Drogkartellek tagjai robbanószerrel megpakolt drónokkal támadtak rendőrökre és katonákra legalább három mexikói állam területén - közölte a mexikói védelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

Luis Cresencio Sandoval védelmi miniszter szerint az ország egyik legkegyetlenebb és legerőszakosabb kartellje, a Jalisco Új Generáció áll a támadások hátterében. Hozzátette, hogy ilyen jellegű dróntámadásokat követtek el Jalisco, Guanajuato és Michoacán államokban.

A drónok hatékonysága egyelőre elmarad a kartellek elvárásaitól, mert a viszonylag könnyű eszközök nem képesek elegendő robbanószert szállítani a nagyszabású pusztításhoz.

A helyi sajtó szerint

kézgránátokat erősítettek a távirányítású repülőeszközökhöz,

bár a közzétett felvételeken ragasztószalaggal rögzített robbanószercsomagokat lehetett látni.

Sandoval szerint a Michoacán államban található Aguililla településen történt támadás ügyében a drónt irányító gyanúsítottat őrizetbe vették. Ugyanakkor

a helyzet nyilvánvalóan elszabadult a hatóságok ellenőrzése alól,

mivel rendőri és katonai erősítést küldtek a településre április elején a rend helyreállítására. A bűnözők lopott teherautókkal próbálták eltorlaszolni a településre vezető utakat. A kartellek és helyi lakosok emellett az utakon mély árkokat is ástak, hogy távol tartsák riválisaikat, illetve a rendőrségi konvojokat. A hadsereg számára komoly aggodalmat keltett, hogy az aguilillai lakosok tüntetéseket szerveztek egy helyi katonai bázis mellett