Litvánia oltani fog a Johnson & Johnson vakcinájával

Litvánia koronavírus Vilniusz
Védőmaszkos járókelők Vilnius központjában.
Vágólapra másolva!
Litvánia fel fogja használni a Johnson & Johnson-csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcináját az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálati eredményeinek közzététele nyomán - közölte szerdán a vilniusi egészségügyi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A készítmény mintegy 4800 adagját fogják szétosztani a balti állam oltóközpontjai között, hogy mindenekelőtt a krónikus betegségekben szenvedőket és a nyugdíjasokat beoltsák.

Védőmaszkos járókelők Vilnius központjában Forrás: AFP/Petras Malukas

A Johnson & Johnson már kiszállított oltóanyagát a vilniusi kormány a múlt héten raktárba küldte arra az időre, míg az EMA és a gyártó ki nem vizsgálja az oltás és a rendkívül ritkán fellépő vérrögképződéses esetek közötti összefüggéseket.

580 ezren kapták meg legalább az első oltást

Az EMA kedden közzétett jelentésében ismertette, hogy rendkívül ritka esetekben kapcsolat állhat fenn a Johnson & Johnson vakcinája és a vérrögképződés között. Hozzátette, az eddigi eredmények azonban azt mutatják, hogy

A csaknem hárommillió lakosú balti országban eddig nagyjából 580 ezer ember kapta meg valamelyik vakcina legalább első adagját, mintegy 37 százalékuk megkapta a másodikat is.

Litvániában a járvány kitörése óta több mint 236 ezer fertőzöttet regisztráltak, akik közül mintegy 3800-an haltak meg a kórban.