Alig halad az oltás Hollandiában, ezért már a járvány negyedik hulláma tombol

Vágólapra másolva!
Rosszul halad az oltás Hollandiában, emiatt újra meredeken emelkednek a járványügyi mutatók. Múlt csütörtökön az újonnan regisztrált fertőzöttek száma meghaladta a 9600-at, január eleje óta ez a legrosszabb adat. Az elmúlt két hétben 13 százalékkal nőtt az új fertőzöttek aránya. A holland kórházak közel fele már túlterhelt, emiatt a más betegségekkel küszködőket nem tudják ellátni. Ráadásul az is kiderült, hogy a kormány manipulálta az adatokat, legalább 75 százalékkal többen haltak meg a Covid miatt, mint amennyien a statisztikákban szerepelnek. A holland oltási kampány kudarca azért is megdöbbentő, mert az ország lakosságarányosan jóval több vakcinát kapott, mint az uniós átlag: kétszer annyit, mint Horvátország, háromszor annyit, mint Bulgária. 
Vágólapra másolva!

Negatív rekordot döntött az új fertőzöttek száma

Az MTI-nek a holland közegészségügyi intézet csütörtöki beszámolójára hivatkozó információi alapján a regisztrált

új fertőzöttek száma aznap 9611 volt, ez 1140-nel több, mint a szerdai 8471. A csütörtökinél több esetet az idei évben csak január 7-én regisztráltak,

ez a szám akkor 9627 volt, azt viszont figyelembe kell venni, hogy ez két héttel követte a karácsonyt, illetve eggyel a szilvesztert, amikor összegyűltek a családok, barátok, ilyen jellegű eseményekre mostanában nem került sor. Jól látszik a grafikán, hogy

Hollandiában már a járvány negyedik hulláma tombol.

Forrás: worldometers.info

Az új fertőzöttek száma Hollandiában két hete meredeken emelkedik, ezen a héten 13 százalékkal regisztráltak több esetet, mint előző héten.

Forrás: worldometers.info

Összehasonlításképpen: ugyanebben az időszakban Magyarországon 38 százalékos csökkenést regisztráltak.

Forrás: worldometers.info


A holland kórházak csaknem fele túlterhelt, a koronavírusos betegek kezelése érdekében még az úgynevezett kritikus gyógykezelések számát is csökkenteni kellett.

Kritikus gyógykezelésnek az számít, amikor hat héten belül beavatkozást kell végezni a betegen annak érdekében, hogy elkerüljék a visszafordíthatatlan egészségkárosodást – magyarázták a holland közegészségügyi intézet munkatársai. Hozzátették: még az alapellátás is akadozik.

- mondták.

Nem halad az oltási folyamat

Nem halad jól az oltási folyamat Hollandiában, pedig a rendkívül egyenlőtlen, nem világos kritériumok alapján történő uniós vakcinaelosztás következtében

lakosságarányosan háromszor annyi oltóanyagot kaptak, mint Bulgária, és kétszer annyit, mint Horvátország.

Lézengenek az emberek egy bredai oltóközpontban

Az Oxford Egyetemmel együttműködő Our World in Data adatbázisából az derül ki, hogy a 17,2 milliós Hollandiában szerdán a beadott vakcinák száma 4,87 millió volt (ebben az első és a második oltások is benne vannak). Összehasonlításképpen: a 9,8 milliós Magyarországon a beadott dózisok száma aznap szintén ugyanennyi volt, tehát 4,87 millió, csütörtökön pedig meghaladta az 5 milliót. Vagyis Magyarországon a lakosság arányához képest kétszer annyi vakcinát adtak be, mint Hollandiában.

Április 22-én a legalább egy adag vakcinával beoltottak aránya Magyarországon 36,32 százalék volt, a holland hatóságok százalékos lebontásban utoljára április 18-án tettek közzé adatokat, ez az arány akkor 21,22 százalék volt.

Jól látszik, hogy Magyarország akkor hagyta le Hollandiát az oltások számát tekintve, amikor megérkeztek az első keleti vakcinák - vagyis itt is látszik, hogy a magyar kormány helyesen döntött, amikor nem geopolitikai szempontok, hanem az emberek egészségének védelme alapján döntött.

Forrás: ourworldindata.org

A hollandoknál a korlátozások alatt romlott a helyzet

Hollandiában szerdától, április 28-tól kezdve a kormány lazítja a koronavírus-járvány terjedését lassítani hivatott korlátozó intézkedéseket, egyebek között megszűnik a három hónapja érvényben lévő kijárási tilalom, és megnyitnak a vendéglátóipari egységek teraszai is.

A lazításokat Mark Rutte ügyvivő ultraliberális kormányfő jelentette be múlt hét kedden, azaz április 20-án. A kormány döntése értelmében az éttermek és bárok egyszerre legfeljebb 50 főt fogadhatnak teraszaikon, amelyek déltől este hatig maradhatnak nyitva, továbbá megnyílnak a nem alapvető árucikkeket kínáló boltok is.

Jól látszik, hogy a Rutte-kormány elrontotta a korlátozó intézkedéseket, annak ellenére nőtt jelentősen a fertőzöttek száma, hogy kijárási tilalmat léptettek életbe. Vagyis

Hollandia az egyik legegyértelműbb negatív példa, ami bizonyítja: a járvány ellen a vakcina a legjobb fegyver - a hollandok elmaradtak az oltásokkal, így a korlátozások ellenére is elszabadult a járvány.

75 százalékkal magasabb a halálos áldozatok száma annál, mint amit a holland hatóságok közöltek

Legalább 20 300 ember halt meg a koronavírus következményeképp 2020-ban, ami sokkal több, mint a korábban jelzett adatok

írta április 12-én a Neokohn.hu az NLTimesnak a Holland Statisztikai Hivatal (CBS) adataira hivatkozva.

A CBS szerint

a végeredmény így 75 százalékkal magasabb, mint a holland kormány egészségügyi hivatala (RIVM) által 2021 elején közzétett szám, és több mint kétszer annyi, mint ahányan Magyarországon vesztették életüket.

Január 1-jén az RIVM 11 391 főt azonosított, akik a koronavírus-fertőzés következtében haltak meg.

A CBS szerint az lehet az egyik ok, hogy az önkormányzati egészségügyi irodának (GGD) nem kötelező jelentenie a koronavírusos haláleseteket az RIVM számára.

Mark Rutte ügyetlenkedése miatt nincs elég oltás Hollandiában

Április 5-én arról írt a Mandiner az NLTimesra hivatkozva, hogy a holland közszolgálati NOS.nl megnézhette egy olyan levél részleteit, melyet éppen egy éve, 2020 áprilisában kapott Rutte az angliai Oxford Egyetem kutatóitól.

Mark Rutte Forrás: AFP/ANP MAG/Bart Maat

Ebben arra kérték a holland miniszterelnököt, hogy járuljon hozzá a leideni Halix vakcinagyártó központ kapacitásának bővítéséhez, mely 10 millió eurót igényelt volna.

Az egyetem kutatói ekkor már közel jártak az AZD 1222 vakcina elkészítéséhez, és figyelmeztették a liberális miniszterelnököt:

Bár az ügy nem minden részlete ismert a titoktartási szerződések miatt, a NOS szerint az egyetem eredetileg Pieter Omtzigtot, a Rutte pártjával (VVD) koalícióban lévő CDA párt vezetőjét kereste meg, majd tavaly április 28-án tárgyalásra is sor került Rutte hivatalában. Másnap küldték a levelet a miniszterelnöknek.

Egy nappal később a brit-svéd AstraZeneca és az Oxford Egyetem bejelentette, hogy a gyógyszergyártó cég megállapodott az egyetem oltásának fejlesztéséről.

Hollandia később igyekezett még megállapodni a Halixszal, de ez nem járt sikerrel, mivel ekkor már a brit-svéd cég befektetett a létesítménybe.

Az NLTimes értelmezésében a leideni vakcinagyártási kapacitás nem növelése az EU-nak is ártott, hiszen

ha Rutte időben reagál a megkeresésre, akkor elkerülhető lett volna a jelenlegi vita az EU és az Egyesült Királyság között.

Mint ismert, az AstraZeneca nyilatkozatai szerint csak a vállalt vakcinamennyiség töredékét lesz képes leszállítani az Európai Gazdasági Övezetnek, mivel a cég először az Egyesült Királyságnak tett vállalását teljesíti.

A cikk szerint ebbe beletartoznak azok a vakcinák is, melyeket a leideni telepen gyártanak, és
a holland befektetés, ha megvalósul, nagyobb hozzáférést adott volna az egész EU-nak a Covid-19 vakcinákhoz.

Ha ez nem lett volna elég, a holland kormány még egy lapáttal rátett, így sikerült még jobban lelassítani az oltási folyamatot,

április 2-án ugyanis leállították az AstraZenecával történő oltakozást a 60 év alattiak körében.