Rakétatalálat ért egy kormányzati épületet Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Rakéta csapódott a kelet-afganisztáni Kunar tartomány székhelyének kormányzati épületébe, ahol éppen diákok koránszavaló versenyét tartották. Legalább tizenhatan megsebesültek, főként tinédzserek.
Vágólapra másolva!

Ikbál Szaid tartományi kormányzó újságíróknak adott nyilatkozatában a kormányellenes, szélsőséges tálibokat vádolta a támadással, hozzátéve, hogy a rakétát a tartomány Marvara nevű, hegyvidékes részéből lőtték ki.
Helyi tisztségviselők szerint

legalább háromszázan voltak az épületben a rakéta becsapódásakor.

Afganisztánban továbbra is gyakoriak az erőszakcselekmények. Vasárnap az afgán kormányerők az ország középső részén lévő Vardak tartományban hajtottak végre légicsapást, valamint aknavetőkkel is lőtték a területet, a műveletben legalább hét civil meghalt. A szomszédos Logarban egy rézbánya biztonsági őreit érte rajtaütés, heten meghaltak, hárman megsebesültek.