Lassul a járvány, de az oltási folyamat is Csehországban

Csehország, koronavírus
Csehországban 40-re emelkedett a koronavírus okozta megbetegedések száma. A prágai Na Bulovce kórházat időközben elhagyta az első nyolc gyógyult személy, de mindnyájan házi karanténban maradnak.
Vágólapra másolva!
Csehországban hétfőn tovább lassult a járvány terjedése, de változatlanul lassan halad az oltási folyamat is - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedd reggel megjelent legfrissebb kimutatásokból.
Vágólapra másolva!

A laboratóriumi szűrések hétfőn 2560 új, igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami 780-nal, azaz mintegy 25 százalékkal kevesebb, mint egy hete. A járvány terjedését jelző reprodukciós szám már két hete egy alatt (0,88) mozog, ami szintén a lassulást bizonyítja.

Lassul a járvány terjedése, de lassú az oltási folyamat is Csehországban Forrás: NurPhoto/Beata Zawrzel/NurPhoto/Beata Zawrzel

A kórházakban kezelt betegek száma 3200-ra csökkent, ez 1100-zal kevesebb, mint egy hete.

Az elhalálozások száma napi 40-50 körül mozog.

Eddig összesen 29 075 ember halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben és szövődményeiben Csehországban.

Hétfőn 53 115 adag oltószert adtak be az orvosok, ami tíz százalékkal kevesebb, mint egy hete. A vakcináció kezdete óta 2,88 millió adag oltóanyagot adtak be. Mindkét dózist eddig 954 656 személy kapta meg.

Az oltási folyamatot elsősorban a vakcinahiány hátráltatja.

A kormány korábbi bejelentése, miszerint húsvét után napi százezerre emelkedik az oltások száma, egyelőre nem teljesült. Csehországban változatlanul csak az Európai Unióban elfogadott vakcinákat használják. Az orosz Szputnyik V oltószer esetleges beszerzése a múlt heti cseh-orosz diplomáciai konfliktus következtében lekerült a napirendről.

Nyitnak a fodrászatok

Csehországban a kormány hétfő esti döntése szerint május 3-án megnyílnak a női és a férfi fodrászatok, valamint a testápolással összefüggő további szolgáltatások. Igénybevételükhöz negatív antigén- vagy PCR-koronavírusteszt lesz szükséges. A már beoltottak, illetve mindazok, akik nem több, mint 90 nappal korábban gyógyultak ki a betegségből, teszt nélkül vehetik igénybe ezeket a szolgáltatásokat.

Petr Arenberger egészségügyi miniszter elmondta, hogy

Ennek feltétele, hogy az utolsó héten a százezer lakosra kivetített napi új fertőzések száma 100 alá essen. Hétfőn ez a szám 156-ra csökkent.