Romániában május 5-től a fertőzési rátától függetlenül valamennyi végzős diák visszatérhet az iskolapadokba minden olyan településen, amelyet nem helyeztek vesztegzár alá - közölte csütörtökön a bukaresti sajtó az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) előző napi döntését ismertetve.

Romániában tavaly november 9-én a járvány második hullámának megfékezése érdekében országszerte az internetre költöztették az oktatást, majd február 8-tól - a második félév kezdetétől - a fertőzési ráta függvényében részlegesen megnyitották az iskolákat. 

Az országban azokon a - zöld zónába sorolt - településeken mehet minden diák iskolába, ahol a megelőző két hétben a lakosság kevesebb mint 1 ezrelékénél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést.

Azokon a - sárga zónához tartozó - településeken, ahol 1 és 3 ezrelék közötti a fertőzési ráta, az (1-4 osztályos) alsó tagozat, illetve a záróvizsgákra készülő 8. és 12. osztályok tanulói vehetnek részt személyesen az órákon, a többiek maradnak az online oktatásnál.

A 3 ezrelékes fertőzési arányt meghaladó, vörössel jelölt térségekben eddig csak a kisdiákok vehettek részt személyesen az órákon.

A fogyatékkal élő tanulók is bejárhatnak

A mostani szabályozás újdonsága tehát az, hogy a - koronavírus-járvány harmadik hullámának megfékezése érdekében egyhónaposra bővített - tavaszi szünet után a végzős osztályok a vörös zónában is bejárhatnak az iskolába a tanév hátralévő részében. A nyolcadikosok országos felmérőjét (amelynek alapján felvételt nyernek a líceumi osztályokba) június 22. és 25. között, 

az érettségi írásbeli vizsgáit pedig június 28. és július 1. között rendezik meg.

A kezét fertőtleníti egy tanuló egy bukaresti iskolábanForrás: MTI/EPA/Robert Ghement

Úgyszintén engedélyezik az óralátogatást valamennyi speciális oktatást igénylő (fogyatékkal élő) tanuló számára, illetve a pótórák szervezését azoknak a diákoknak, akik lemaradtak a tananyaggal az online oktatás során.

Lassul a járvány

Romániában a koronavírus-járvány harmadik hullámát a meghosszabbított tavaszi szünet idején sikerült megfékezni. Az országban idén a nyugati kereszténység húsvéti ünnepétől az ortodox húsvétig, vagyis április 2-ától május 4-éig tart a vakáció.

Bár sem a tanárok beoltása, sem a fertőzött tanulók kiszűrését célzó gyorstesztek használata nem halad a hatóságok korábbi reményei szerint, a járvány szerencsére lassul: az utóbbi hónapban kevesebb mint felére esett vissza a napi fertőzések üteme. 

Az iskolák megnyitására viszont olyan körülmények között kerül sor, amikor a tanárok alig több mint 50 százaléka volt hajlandó beoltatni magát, arról pedig még mindig csak tervek szintjén beszélnek a hatóságok, hogy - a szülők által is elfogadott antigéntesztek beszerzésével - javítani kellene a diákok szűrését.

Megjelent az egyik indiai vírusmutáns is

A B.1.617.2-es jelzésű "indiai" vírusmutánst egy Romániába április 13-án érkezett, a Brassó megyei Botfaluban (Bod) dolgozó indiai munkáscsoport egyik 26 éves tagjánál mutatta ki egy sepsiszentgyörgyi laboratórium.
Az illető - a csoport többi tagjához hasonlóan - eredetileg negatív teszttel érkezett Romániába, most azért tesztelték újra, mert családi okok miatt vissza akart térni Indiába. A vírusmutáns azonosítására alkalmas, úgynevezett szekvenciális tesztelést a páciens származási helye miatt kezdeményezte a Brassó megyei közegészségügyi hatóság (DSP).

Miután a nyolctagú csoport többi tagját is megvizsgálták, további négy indiai munkásról is bebizonyosodott, hogy koronavírussal fertőzött, de azt még vizsgálják a hatóságok, hogy szintén az indiai mutánst kapták-e el. A DSP elrendelte a lakhelyi elszigetelést és megkezdte a járványügyi vizsgálatot, kiderítendő, hogy a fertőzöttek kikkel kerültek érintkezésbe.

Romániában az utóbbi hónapban harmadára csökkent a fertőzés terjedési üteme: csütörtökön 1850 új esetről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs, ami 30 százalékkal marad el az utóbbi két hét átlagától, és több mint 65 százalékkal az egy hónappal korábbi ütemtől.
Továbbra is magas, de már csökkenő tendenciát mutat a halálozások és a súlyos megbetegedések száma: csütörtökön is 138 halálesetet jelentettek, illetve csaknem 1300 koronavírusos beteg életéért küzdenek az intenzív terápián Romániában.

Románia egyébként egészségügyi felszerelésekből - 20 nagy teljesítményű oxigénterápiás készülékből, 75 oxigénpalackból és 80 dúsítóból - álló segélyszállítmányt küldött szerdán egy katonai repülőgéppel Indiának a két ország között 2013 óta működő "bővített" (egészségügyi területre is kiterjedő) partnerség keretében.