Elfogyott a koronavírus elleni oltás Indiában

koronavírus, India
Az új koronavírus előidézte betegségben meghaltakat gyászolják hozzátartozóik egy újdelhi hamvasztóhelyen 2021. április 29-én.
Vágólapra másolva!
Kifogytak a koronavírus elleni oltóanyagból Indiában, ezért elmarad a hétvégére tervezett oltási kampány. Emiatt pénteken három napra bezárnak az oltópontok. A több mint 1,3 milliárd lakosú országban február vége óta 7,7 millió fertőzöttet regisztráltak.
Vágólapra másolva!

A vakcinahiány egyebek közt Mahárástra állam fővárosát, a több mint 13 milliós Mumbait is érinti, ahol emiatt pénteken három napra bezárnak az oltópontok. A dél-indiai Karnátaka állam egészségügyi minisztere azt mondta, mindenképpen elhalasztják az oltási kampányt, és

nincs információjuk további vakcinaszállítmányokról.

Gudzsarát államból azt közölték, remélhetőleg 15 napon belül sikerül elindítani az oltást.

Az egészségügyi minisztérium

pénteken 386 452 új fertőzöttet és 3498 halálos áldozatot jelentett

az elmúlt 24 órából, szakértők azonban úgy vélik, a valós számok ennél akár tízszer nagyobbak is lehetnek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a múlt héten világszerte regisztrált esetszám 38 százalékát Indiából jelentették.

Indiában napról napra több koronavírussal fertőződött beteget vesznek jegyzékbe, a napi új betegek száma itt a legmagasabb a világon Forrás: MTI/EPA/Idrísz Mohammed

A járvány második hullámának erejét jól mutatja, hogy a szubkontinensnyi, több mint 1,3 milliárd lakosú országban február vége óta 7,7 millió fertőzöttet regisztráltak, jóllehet az ezt megelőző időszakban hat hónap alatt igazoltak ugyanennyit.

Bár India a világ legnagyobb vakcinaelőállítója, a gyártók nyersanyaghiányra panaszkodnak,

a termelést pedig visszavetette a Serum Institute gyárban január végén történt tűzvész is. Január óta

India lakosságának mintegy kilenc százalékát oltották be.

Narendra Modi miniszterelnököt és kormányát sokan bírálják a katasztrofális járványhelyzet miatt: több szakértő a rossz járványügyi adatokat egyebek közt a helyhatósági választások miatt engedélyezett

kampánygyűlésekkel, illetve a vallási fesztiválok megtartásával magyarázza.

Indiának több ország ajánlott már segítséget, köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország, valamint térségbeli riválisai, Pakisztán és Kína is. Csütörtökön a Honda és a Suzuki japán autógyártó vállalat is bejelentette, hogy leállítják több indiai üzemüket, és a gyártási folyamatban - főleg a hegesztésnél - használt oxigénkészleteiket átengedik egészségügyi célokra.

Az országba május 1-jén érkezik a Szputnyik V oltóanyag első szállítmánya.