Bill Gates és Melinda Gates 27 év után válnak

Horizontal CELEBRITY WIFE (FILES) In this file photo taken on July 11, 2015 Billionaire Bill Gates, chairman and founder of Microsoft Corp., and his wife Melinda attend the Allen & Company Sun Valley Conference in Sun Valley, Idaho. - Bill Gates, the Micr
Bill és Melinda Gates - az alapítványban még közösen dolgoznak, de elválnak útjaik
Vágólapra másolva!
A 65 éves milliárdos a Twitteren jelentette be, hogy közel három évtized után válnak a feleségével, Melinda Gates-szel. A válófélben levő házaspár ugyanazt a posztot tette ki a saját oldalára. Ebben azt mondják, már nem tudnak együtt fejlődni. Gates-éknek három gyerekük van, és 124 milliárd dolláros vagyonról kell megállapodniuk.  
Vágólapra másolva!

Egyebek mellett ez áll abban a közleményben, amelyet Bill és Melinda Gates a saját Twitter-oldalán megosztott.

Bill Gates és gyermekei egy szafari túrán a Kruger Nemzeti Parkban, 2011-ben. Forrás: Getty Images/El Pics

Bill Gates 31 évesen, a világ legfiatalabb milliárdosaként ismerte meg Melindát 1987-ben. 7 évvel később házasodtak össze. Bill Gates tavaly lemondott a Microsoft igazgatói posztjáról és visszalépett az igazgatótanácsból is, hogy a feleségével közös jótékonysági alapítvánnyal foglalkozzon.

2017. április 21-én a francia Becsületrend átvétele után a párizsi államfői rezidenciánál, az Elysée-palotánál készített kép Bill Gates amerikai milliárdosról, a Microsoft társaság társalapítójáról és a feleségéről Melinda Gatesről. Forrás: MTI/EPA/Julien De Rosa

A válásnál kérdés, hogyan osztoznak majd azon a vagyonon, amit még nem adtak át a Bill és Melinda Gates Alapítványnak.